Ismét felbőgnek a motorok Kőszárhegyen ugyanis október 19-én a Csillagvölgyben, a legendás MotoCross pályán rendezik a 2014-es Motocross Csapatbajnokságot. A Kőszárhegyi MotoCross Club idén már a második nagyszabású versenyét rendezi. A szervezők ezúttal is sok nézőre számítanak.
Az sem véletlen, hogy Székesfehérvártól 13 kilométerre rendezik a sportág egyik legnagyobb hazai viadalát, hiszen a kőszárhegyi azon kevés pályák egyike, mely nem épített, hanem a természet mutatta meg, merre vezessen az út. A csapatbajnokságon több megyei illetve fehérvári alakulat is rajthoz áll majd, a hazaiak, a Kőszárhegyi MotoCross Club három csapatot is nevez majd, és részt vesz a versenyen a székesfehérvári MotoAction Team is. De a motocross versenyeken mindig nagy durranás egy amerikai pilóta feltűnése: az idén alakult, de már magyar bajnoki címmel is büszkélkedő Maurer Husqvarna Team a tervek szerint egy tengerentúli versenyzőt is harcba indít majd.
A sportturizmus népszerűsítésével a közösségfejlesztés egy kiváló módjára kívánják felhívni a figyelmet a szervezők. Az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért és a Kőszárhegyi Motocross Club Egyesület 50 belépőjegyet ajánlott fel a 2014. október 19-én megrendezésre kerülő Magyarország Nemzetközi Motocross Csapatbajnokságra.
|