2024. Szeptember 09. Ádám, Péter

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés
 
  Kultúra  -  2016. 05. 06. 08:10  -  www.szekesfehervar.hu
Vörösmarty Mihály emlékérmet bocsátanak ki május 8-án
  
 A Szent István-emlékévben, 2013-ban indította el a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Fejér Megyei Alba Regia Szervezete azt a sorozatot, amelyben Székesfehérvár nagyjait, egykori szülötteit és azokat mutatják be, akik országos vagy nemzetközi hírnevet szerezve a legtöbbet tettek a városért. Most Vörösmartyra emlékeznek, akinek az országban elsőként állítottak szobrot Fehérváron 150 évvel ezelőtt.
Vörösmarty Mihály kétszáz éve fejezte be tanulmányait a ciszterci gimnáziumban, száznyolcvan éve írta a Szózatot, illetve százötven éve állították fel Fehérváron az ország első köztéri Vörösmarty-szobrát. Ebből az alkalomból a sorozat negyedik tagjával a költőről emlékeznek meg. Május 8-án lesz az a hagyományos éremgyűjtő találkozó Székesfehérváron, ahol az új relikviát bemutatják a nagyközönségnek.
 
Az éremkibocsátáson kívül előreláthatólag mintegy négyszáz fő részvételével szabad éremcsere, valamint az aktuális évfordulóhoz kapcsolódó előadás és kiállítás is lesz. A Vörösmarty egykori fehérvári iskolaéveit valamint művészi munkásságát bemutató előadást Bakonyi István József Attila-díjas irodalomtörténész tartja. A rendezvényt a Művészetek Házában tartják reggel nyolctól délután kettőig.