2024. Szeptember 09. Ádám, Péter

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés
 
  Kultúra  -  2016. 05. 09. 16:55  -  Kurucz Tünde, fotó: Simon Erika
Apák és fiúk, Carmen és 56 csepp vér a Vörösmarty Színház következő évadában
  
A Vörösmarty Színház a 2016/2017-es évadban többek között a Figaro házassága, az Apák és fiúk, a Carmen és az 56 csepp vér című darabokat tűzi műsorára. Szikora János igazgató hangsúlyozta, hogy az elmúlt négy évadhoz hasonlóan ezúttal is a műfaji sokszínűség fogja jellemezni a műsorkínálatot, emellett hangsúlyos szerepet kap az igényes szórakoztatás a klasszikus és a kortárs drámairodalom segítségével.
Szikora János igazgató elmondta, hogy néhány nappal ezelőtt bemutatták az utolsó darabot és június 4-én megtartják az évadzárót, majd elkezdődik az elmúlt tíz, izgalmas hónap összegzése. Az igazgató előljáróban annyit elárult, hogy a színház népszerűsége növekedett, hiszen az elmúlt évadban húsz százalékkal több (majdnem tizenhét ezer) bérletet, és százezernél is több jegyet adtak el. A nagyszínház és a Kozák András Stúdió kihasználtsága majdnem megközelítette a száz százalékot, míg a Pelikán Kamaraszínházé elérte a 118 százalékot.
„A számok sikereket mutatnak, amelyekre büszkék vagyunk. Ugyanakkor a siker mögött mindig ott van a szorongás, hogy a jövőben  sikerül-e ezt a nagyon magas lécet átugrani és tovább emelni. A művészeti vezetéssel szisztematikusan állítottuk össze az évadot, hogy a műfaji sokszínűség mellett továbbra is hangsúlyos szerepet kap az igényes szórakoztatásra, a klasszikus –és kortárs drámairodalom értékeire.” –jegyezte meg az igazgató, majd a 2016/2017-es évad darabjait részletesen ismertette.
Az első bemutató október elsején lesz, amikor az 56 csepp vér című musicalt mutatják be az október 23-i forradalom 60. évfordulójához kapcsolódva a Magyar Állami Operaházzal együttműködve. A zenés darab ’56-ot fiatalos szemszögből mutatja be, amelyben a szerelem is fontos szerephez jut. Hargitai Iván több darabot is fog rendezni. Ezek közül az egyik a Figaro házassága, amely annak idején kiverte a kritikusoknál a biztosítékot, hiszen komikus köntösben „a mit tehet meg a gazdag a szegénnyel” kérdéskört járja körül a főbb szerepekben Hirtling Istvánnal és Lábodi Ádámmal. Bagó Bertalan rendezésében a Nagyszínpadon egy Turgenyev-regényen alapuló Apák és fiúk című Brien Friel-adaptációt, a Kozák András Stúdióban pedig Háy János A Herner Ferike faterja című istendrámáját is bemutatják. Háy János műve valahol a Duna-kanyarban, az Isten háta mögött játszódik, ahol három közmunkás ásás közben meglehetősen keserű humorral várja a végzet beteljesülését.
A színházban a zenés-táncos összművészeti produkciók is helyet kapnak. Ezek közül az egyik Horváth Csaba értelmezésében a Carmen, amelyet többek között az Alba Regia Szimfonikus Zenekar is közreműködik. Matuz János, a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa hozzátette, hogy továbbra is igyekeznek bevonni a fiatalokat a színház világába. A Tündérhon vándorai című költői játék Vörösmarty nagy klasszikusán alapul, azonban a fiatal főiskolások a saját asszociációikkal próbálják közelebb hozni az élet és halál,  az illúzió és valóság kérdéseit a diákokhoz. A társulathoz jövőre két színésznő, a fehérvári születésű Kiss Diána és az eddig több darabban vendégszerepelt Varga Lili érkezik. Szikora János bejelentette, hogy a társulatból László Zsolt a Radnóti Színházba távozik, Radnai Csilla pedig szabadúszó lesz.
 
A nyári színházi előadások között lesz az Anconai szerelmesek és az Abigél. A tervek szerint a színház műsorán marad a Csókos asszony, az Augusztus Oklahomában, a Balfácánt vacsorára!, a Psyché, A rajongók, a Terrorizmus, valamint a Száll a kakukk fészkére.