A felsővárosi svábokat és leszármazottaikat a nagy gazdasági válság, a világháborúk és a kommunizmus ugyan megnyomorította, de lelkileg még a legnagyobb bajban sem törtek meg. A most induló sorozatunkban az 1800-as évek közepétől egészen a huszadik század közepéig mutatjuk be ezt a különleges, kívülálló szemek elől zárt világot.
A százötven éves török megszállás után 1688. május 19-én szabadult fel Székesfehérvár. Ezután megkezdődött a város újjáépítése. Sükösd Gézáné Schuller Erzsébet, aki a városrész történetét kutatta, elmondta, a mai értelemben Felsőváros is ekkor alakult ki, hiszen a pusztítások következtében a lakosságot pótolni kellett. Ettől kezdve folyamatosan, kisebb-nagyobb hullámokban érkeztek a német nyelvű telepesek többek között az osztrák örökös tartományokból, Bajorországból, a Szudéta-vidékről és Sziléziából.
A sváb közösség a hagyományait, szokásait megőrizte, de a 19. század közepétől folyamatosan elkezdett asszimilálódni. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a ’48-as forradalom és szabadságharc után (valószínűleg a magyar nyelvű iskolák terjedésének és a vegyes házasságok hatására) gyerekeik már nem sajátították el a német nyelvet.
 „A családi bibliánkban látszik, hogy az anyai ükszüleimet Vincz Jozefuszként és Polczer Katerinaként anyakönyvezték. Ha veszekedtek egymással, akkor átváltottak a sváb nyelvre, hogy a gyerekeik ne értsék, mit beszélnek. A nagymamám mindig emlegette őket, hogy vincáli és vincéli, de hogy miért, azt már én nem tudom.” – nosztalgiázott Juhász Sándorné Vigh Julianna, a fölsővárosiaknak csak Vigh Juci, majd hozzátette, hogy a szúrós tekintetű nagymama csak a Miatyánkot mondta németül, meg néhány sváb kifejezést használt. Később például a lányának azt tanácsolta, nem baj, ha egy kicsit testes, de mindig legyen „ízumflájszig”. Vagyis nem baj, ha kicsit molettebb típus, de mindig legyen szorgalmas, gyors mozgású.
 Érdekes módon Juci néni nagymamája a sváb gyökerek ellenére végül hozzáment a Balogh-hoz, a törzsmagyarhoz, akinek mellesleg varázslatos hangja volt. „Esténként elment a Pracsler kocsmába (ma a Vadászkürt – a szerk.) énekelni. A cigányzenész meg folyton kísérte, mert így több pénzt kérhetett a nótáért. A pénzen megosztoztak, de a cigány hálából eljött vele szerenádozni. Itt laktak a Zámoly utcában. A papa az ablakuk alatt rákezdett a „Zöld a kukorica, Kati” kezdetű dalra. A mama, akivel már akkor régen összeházasodtak és két gyerekük is volt, nagyon mérges lett. Kikiáltotta az ablakon, hogy gyere be, te töketlen! A papa kissé pityókásan, de közel sem részegen belépett a szobába, és azt mondta: Tudod mit, Kati! Te sváb vagy. Én meg törzsmagyar! És egy törzsmagyar így viselkedik.” (folytatjuk)
Sükösd Gézáné Schuller Erzsébet: Felsőváros jussa - A 2006-ban megjelent bővített kiadás többek között Felsőváros történelmének áttekintését, a 20. század elejének mindennapjait, a népszokásokat és a viseletet mutatja be részletesen. A könyvet még inkább hitelessé és emberközelivé teszi, hogy több, akkor még élő idős felsővárosi emlékezik vissza a régi időkre. | 
