Augusztus 15-e Mária mennybevitele, magyar nevén Nagyboldogasszony, Nagyasszony napja. A krónikus hagyomány Szent Gellért püspök érdemének tudja be, hogy Jézus anyja magyar földön a „Boldogasszony” nevet kapta. Az Árpád-korban Szűz Mária lett a magyarok legfőbb oltalma, a koronázó templomok, főpapi székesegyházak, számtalan monostor, búcsújáró hely és kisebb templom az ő égisze alatt állottak.

Nagyboldogasszony napja Szent István óta parancsolt ünnep. Bár a mennybevétel dogmáját XII. Pius pápa viszonylag későn,1950-ben hirdette csak ki, az ünnep az egyház sok évszázados hitbeli meggyőződését tükrözi. Magyarországon ez a nap kiemelt ünnep, 1948-ig munkaszüneti nap volt.

A Szent István Bazilikában, a Nagyboldogasszony-napi ünnepi misén szentbeszédében Spányi Antal püspök a jelek fontosságáról beszélt, amelyek lélekben eligazítják, megnyugtatást adnak az embernek és segítenek abban, hogy tudjuk úgy formálni életünket, amire nekünk szükségünk van. "A jelek azért vannak, hogy az ember életét biztossá, világossá, határozott irányúvá tegyék. A jelek észrevételéhez nem kell az ég felé mereszteni a szemünket, hanem inkább szívünk és lelkünk mélyébe kell nézni, ott kell felfedezni ezt a jelet." - fogalmazott az ünnepi szentmisén Spányi Antal.

Az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint Jézus Máriának a holttestét nem engedte át a földi enyészetnek, hanem röviddel halála után föltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe. Ezt a népi jámborságban is évszázadokon át öröklődő nézetet XII. Pius pápa a Munificentissimus Deus kezdetű bullájában emelte dogmai rangra 1950-ben. Jeruzsálemben egyébként már az 5. század elején is ünnepelték Mária halála napját, ott átmenetelnek, születésnapnak vagy elszenderedésnek hívták. A 6. századi Keleti Egyházban, mint Mária mennybevitele vált általánossá Dormitio Sanctae Mariae néven. Nyugaton pedig a 7. századtól kezdve terjedt el, s egy évszázaddal később, mint Mária mennybevitele, Assumptio beatae Mariae szerepel a kalendáriumokban.