2024. Augusztus 01. Boglárka,Nimród, Alfonz

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés
 
  Közélet  -  2016. 09. 23. 10:32  -  Gáspár Péter, fotó: Simon Erika A cikk KÉPGALÉRIÁT tartalmaz
Kiss Mária Éva vehette át az idei Aranylámpás díjat
  
Ötödik alkalommal rendezték meg a Fejér Megyei Szakdolgozói Napot a Hotel Magyar Király Szállóban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Fejér Megyei Területi Szervezetének rendezésében. Az ünnepségen okleveleket adtak át és sor került az Aranylámpás Díj átadására is, amit idén Kiss Mária Éva, a Szent György Kórház ápolási igazgató-helyettese vehetett át.
A felnőttápolás és gondozás, gyermekápolás és gondozás, sürgősségi ellátás, fogászati ellátás, védőnői ellátás, mozgásterápia és fizioterápia, valamint a közegészségügy és népegészségügy területén dolgozókat várták idén az V. Fejér Megyei Szakdolgozói Napra a Hotel Magyar Király Szállóba. A rendezvény okleveleket adtak át, majd az Aranylámpás Díj átadására is sor került, amelyet idén Kiss Mária Éva, a Szent György Kórház ápolási igazgató-helyettese vehetett át. Délután szakmai előadásokat hallhattak az egészségügyi szakdolgozók.
A rendezvény megnyitóján Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok köszöntötte a megjelenteket, aki kiemelte, hogy Székesfehérvár történelme mellett jelenére is büszke lehet, hiszen dinamikusan fejlődő nagyvárosról van szó. "A legfontosabb azonban, hogy az itt lakó emberek is jól érezzék magukat, ehhez pedig az kell, hogy magas színvonalú szolgáltatásokat kapjanak. A legfontosabb ezen belül az egészségügyi ellátás színvonala. A kórházfejlesztések, rendelőintézetek felújítása fontos lépés, de ez sem ér semmit az egészségügyben dolgozók áldozatos munkája nélkül." - hangsúlyozta Östör Annamária.
Varga Márta, a Humán Szolgáltató Intézet igazgatója köszöntőjében arról szólt, hogy egészségünket akkor kezdjük megbecsülni, amikor már kezd betegséggé formálódni, ezért becsülendő például a védőnők tevékenysége, akik magzati kortól kezükbe veszik a gyerekeink egészségét. A Humán Szolgáltató Intézet igazgatója szólt arról is, hogy az alapellátó szakdolgozók bérfejlesztése a jelen legfontosabb feladata a személyi és tárgyi feltételek biztosítása mellett. Kiemelte, hogy ebben teljes körű partner Székesfehérvár Önkormányzata, amelynek egészségfejlesztési terve országos szinten is példaértékű.
A rendezvényen az egészségügyi szakdolgozók közül oklevelet vehetett át áldozatos munkájáért Bíró Zsoltné, Harangozó Csilla, Kovács Józsefné, Lendváryné Papp Andrea, Lukucza Mónika, Maczó Boglárka, Mercsekné Molnár Gyöngyi, valamint Mocsár Lászlóné is. Az Aranyalámpás díjat az idén Kiss Mária Éva, a Szent György Kórház ápolási igazgató-helyettese vehetett át. Az Aranylámpás Díj a területi szervezet azon tagjának adományozható, aki hívatásának képviseletével az egészség megőrzése, betegségek megelőzése, az ápolás, gondozás, betegellátás területén magas színvonalú, példaértékű munkát végez, valamint a MESZK Fejér Megyei Területi Szervezet feladataiban aktívan részt vesz.