2024. Augusztus 01. Boglárka,Nimród, Alfonz

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés
 
  Közélet  -  2016. 09. 28. 10:25  -  www.szekesfehervar.hu
Fehérvár fényei az állatokért - programok és felvonulás a Belvárosban
  
 Az Állatok Világnapja tiszteletére ismét közösen szervezett, nagyszabású programsorozatra várják az érdeklődőket a székesfehérvári állatvédők október 1-jén, szombaton Székesfehérváron. Kora délutántól a Museum Caféban hasznos, számos témára kiterjedő interaktív előadásokat és a figyelmet rendkívül megragadó, a nyers valóságot ábrázoló plakátkiállítást rendeznek. 18.30 órakor fáklyás felvonulás indul a Szent István térről a Hotel Magyar Királyig, ahol tűzzsonglőrök műsorával és az épületre vetített fényfestéssel zárják a napot. Vasárnap Veszprémben rendeznek hasonló programsorozatot. Minderről sajtótájékoztatón számolnak be a résztvevő szervezetek vezetői, képviselői.
Az Állatok Világnapját 1931 óta ünnepelik minden esztendőben Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentje emléknapján, október 4-én. Ennek tiszteletére második alkalommal, ismét közösen szervez nagyszabású programot 2016. október 1-jén, szombaton a HEROSZ Fehérvári Állatotthona, a FEMA Állatmentő és Állatvédelmi Egyesület, a Dog Garden Kutyapanzió és Kutyanapközi, a 4 Tapancs – Székesfehérvár Városi Kutyaiskola, valamint a Gyermekekkel a Kutyákért - Kutyákkal a Gyermekekért Alapítvány. A tavalyi első rendezvény nagyon sikeresen, több mint kétszáz résztvevővel zajlott. Az állatmentő szervezetek alapítói, trénerei, önkéntesei ismét arra kérik az állatbarátokat, hogy csatlakozzanak a kezdeményezésükhöz! Azt szeretnék, hogy gyúljanak fel ismét a fények az áldozatul esett és a megmentésre váró állatok, az őértük munkálkodók tiszteletére!
Székesfehérvár Önkormányzata köszönettel tartozik a város állatvédőinek több szempontból is. Túl azon, hogy a szervezetek nap mint nap rendkívül küzdelmes munkát végeznek az állatmentés és -gyógyítás terén, nagyon fontos szerepet játszanak a gyerekek, a fiatalok oktatásában, nevelésében. Nem véletlen, hogy a HEROSZ Gyermektagozata éppen tíz éve fut a fehérvári általános iskolák és óvodák közreműködésével. A kötelező Iskolai Közösségi Szolgálat keretében valamennyi helyi és több környékbeli középiskola kötött szerződést a Fehérvári Állatotthonnal, így a fiatalok igen aktívan részt vesznek a szervezet mindennapi tevékenységében. Szívből remélem, hogy a szombati program sikeres lesz! Ezúton is arra biztatok mindenkit, hogy ha teheti és kedve tartja, csatlakozzon az Állatok Világnapja helyi szervezésű rendezvényeihez!” – fogalmazott a sajtótájékoztatón Molnár Tamás civil és ifjúsági tanácsnok, a rendezvény fővédnöke.
 
A Fehérvári Állatotthonban, a szürke hétköznapokon a bőrünkön tapasztaljuk, hogy milyen nehéz a hozzánk kerülő állatok sorsa, és mindezért egyedül az ember a felelős. Az állatvédelemben a megelőzés a leghatékonyabb módszer. Az a legjobb, ha az állatok nem születnek meg „felesleges” szaporulatként, nem kerülnek az utcára és nem bántalmazzák őket. A megelőzés neveléssel, szemléletformálással, ismeretterjesztéssel kezdődik. Szombati közös rendezvényünk tartalmazza ezeket a célokat, ugyanakkor az összefogásról is szól. Mindannyian az állatokért vagyunk, de a programokkal az emberek világát is jobbá tesszük, hiszen a mi világunk is kevesebb lenne állatok nélkül.” – mondta Krepsz Gyöngyi, a HEROSZ Fehérvári Állatotthonának vezetője. A programokat ismertetve elmondta: 13.00 órától a Múzeum Caféban várják a látogatókat, ahova bárki elhozhatja a szocializált, oltási könyvvel és chippel rendelkező kutyáját, a rendezvény „pórázmentes”. A szervezők standokon mutatják be munkájukat, lehetőség lesz kerekasztal beszélgetésre, a gyerekeket játszósarokkal és terápiás kutyákkal várják, az interaktív kiállítás pedig a felelős állattartásra és az állatok hányattatott sorsára hívja fel a figyelmet. Az állatvédő szervezetek vezetői, képviselői előadásaik során beszélnek többek között az emberek olykor ártalmas jó szándékáról, az állatkínzások pszichológiai hátteréről, a macskák tragikus helyzetéről és a megoldási lehetőségekről, továbbá kockázatokkal teli állatmentéseikről, kiragadva néhány több igazán különleges történetet. Emellett egy kutyakozmetikus és Dr. Koller István állatorvos tanácsokat is ad.
 
A FEMA Állatmentő és Állatvédelmi Egyesület napi munkája során rengeteg esetben találkozik a felelős állattartás hiányával megyei szinten. Sajnos sok esetben a megfelelő és kulturált állattartás fogalma is ismeretlen a tulajdonosok körében, nemhogy annak alkalmazása. Nagy örömünkre szolgál, hogy immár második alkalommal kerül megrendezésre a rendezvényünk és bízunk abban, hogy az esemény szórakoztató oldala mellett szakmai részről is hasznos ismereteket szerezhetnek a látogatók." – hangsúlyozta Bíró Zsolt, a szervezet elnöke. A tartalmasnak ígérkező napi programok mellett kiemelte a nap záró eseményét, mely a tavaly is nagy sikert aratott fáklyás felvonulás lesz. Idén bővített útvonalon halad a menet, melynek gyülekező pontja a székesfehérvári Szent István tér lesz este 18.30 órakor. Innen a szervezők, a résztvevők és a fővédnök köszöntője után, tűzzsonglőrök felvezetésével indul a belvárosi séta a Hotel Magyar Királyig, ahol különleges fényfestéssel, tűzzsonglőr-bemutatóval zárul a rendezvény.
 
Tavalyi rendezvényünk hagyományteremtő törekvése az idei évben beérni látszik. Olyannyira létjogosultságát érezhetjük a kezdeményezésnek, hogy idén még több programmal, a felelős állattartást árnyaltabb, rétegesebb még komolyabb módon próbáljuk hangsúlyozni. Esetenként nem riadunk vissza attól, hogy az embereknek valóban a kendőzetlen, nyers és igaz valóságot mutassuk meg, annak minden kegyetlenségével! De utat is mutatunk, alternatívákat sorakoztatunk fel amellett a törekvés mellett, hogy hogyan lehet másképp csinálni. Célunk nem elsősorban a figyelemfelkeltés, hanem az ismeretterjesztés, a prevenció fontosságának és módjának hangsúlyozása, és egy közösnek érzett, együtt kezelt cél köré építendő közösség összetartása és növelése. Mi, a Dog Garden munkatársai nem vagyunk általános értelemben vett állatvédők, de munkánk során nap mint nap találkozunk olyan esetekkel, amelyek valamilyen módon a Fények rendezvények által érintett témákhoz szorosan kapcsolódnak, hiszen dolgozunk mentett, rehabilitációra szoruló kutyákkal, segítjük a menhelyek munkáját, esetenként ideiglenes befogadóként nyújtunk segítséget, miközben a kutyákkal való helyes bánásmódot tanítjuk a gyerekeknek, a fiataloknak." – mondta el a sajtótájékoztatón Győrfi Henrietta, a Dog Garden Kutyapanzió és Kutyanapközi trénere. Hozzátette, hogy az idei év nem csak a magasabb színvonalú, többféle élményt kínáló programkeret miatt különleges. Székesfehérvár mellett Veszprém is csatlakozik a szombati rendezvényhez. Ezt követően október 2-án, vasárnap megrendezik a „Veszprém Fényei - Összefogás az Állatokért” programot hasonló struktúrával, ugyanezen megfogalmazott célok mentén, az összefogás hagyományának megteremtésével. „A megelőzés, a tájékoztatás, a jövőbe fektetett munka, a tiszteletteljes megemlékezéssel megnyújtott mécsesek és fáklyák a múltnak és a jelennek egyaránt szólnak. Sok veszprémi eljön Fehérvárra, majd sok fehérvári elmegy Veszprémbe is. Már nem csak emberek, hanem városok fognak kezet egymással ezért az ügyért!" – zárta a sajtótájékoztatót Győrfi Henrietta.