2024. Július 31. Oszkár, Ignác, Bató

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés
 
  Közélet  -  2016. 10. 11. 12:30  -  www.szekesfehervar.hu
Érdekel az érdeked? - regionális ifjúsági találkozót rendeztek Székesfehérváron
  
 A Nemzeti Ifjúsági Tanács és a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurórégió Ifjúsági Szövetség találkozót szervezett mára a Fehérvári Civil Központba fiatalok számára. A nap folyamán a fiatalok meghallgathatják a szervezetek és a munkacsoportok, valamint a szakmai műhelyek bemutatkozó előadásait, majd lehetőségük nyílik öt témakörben a véleményük kifejtésére is.
A 2012-ben megalakult Nemzeti Ifjúsági Tanács – mely a fiatalok, valamint az ifjúsági szervezetek és a hazai, illetve nemzetközi döntéshozókkal való hatékony párbeszéd megteremtésének céljával jött létre – egyik legfontosabb feladatának tartja az ifjúsági szervezetek érdekképviseletét, valamint az ifjúságpolitika formálását és a mindenkori kormány megszólítását az ifjúság erős és hatékony hangjaként. Mindezen célok megvalósítása során szorosan együtt kíván működni a határon túli magyar ifjúsági szervezetekkel. Ennek jegyében alakult ki az együttműködés a 2015-ben életre hívott Duna-Körös-Maros-Tisza Eurórégió Ifjúsági Szövetséggel is, melynek célja a nevében szereplő régióban az ifjúsági szervezetek szövetsége, az ifjúság tudományos, kulturális és sporttevékenységének segítése, fejlesztése, gyermek és ifjúságvédelem, az emberi és állampolgári jogok védelme.
Az eseményen résztvevőket Mészáros Attila alpolgármester és Janzsó Ádám, a NIT elnöke köszöntötte.
A két szervezet közös programjaként tavaly indult útjára az Érdekel az Érdeked?! -Szólj bele a fiatalok érdek(képviselet)ébe! projekt, melynek célja az ifjúsági szakemberek és a fiatalok bevonásával a problémákra olyan megoldási javaslatok kidolgozása, melyek elősegítik a fiatalok életminőségének javulását, és segítik jövőjük formálását. A projekt keretében 5 szakmai műhely került kialakításra: Civil szerveztek működése és szabályozása; Demokráciára nevelés; Ép testben ép lélek; Munka világa; Láss világot.
A projekt során több országos és regionális találkozó megszervezésére került már sor, melyek célja egyrészt a projekt és az elért eredmények bemutatása, másrészt a fiatalok véleményének, illetve álláspontjának megismerése a témákban, valamint a fiatalok, az ifjúsággal foglalkozó szakemberek és döntéshozók találkozására platformot biztosítani, és felmérni az egyes szereplők érdekeit, véleményét és igényeit az öt adott témában. Az ifjúsági találkozó keretei között a szakmai műhelyek eddig elért eredményei is bemutatásra kerülnek, és véleményezésre is lehetőségük nyílik a fórumon résztvevőknek, annak érdekében, hogy a szervezetek a fiataloktól begyűjtött véleményeket és igényeket – saját szakmai tapasztalatukkal kiegészítve – feldolgozzák és eljuttassák a mindenkori döntéshozók felé.
A Fehérvári Civil Központban ma egy ilyen régiós platformra került sor, Komárom-Esztergom, Veszprém és Fejér megye fiataljainak bevonásával. A találkozón résztvevő fiatalokat Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte, aki kitért arra, mekkora jelentősége van annak, hogy egy szervezet a fiatalok mögé állt, és országosan segíti azt a munkát, amit ők itt lokálisan – önkormányzat, hivatal és a civil szervezetek – évek óta elkezdtek, lehetőséget biztosítva a fiatalok számára, akik ezzel szerencsére élnek is. Örömét fejezte ki, hogy ezeket a helyi kezdeményezéseket országos szinten összefogják, mert – mint fogalmazott - ezen találkozók viszik előre az ifjúsági társadalmat. Arról is tájékoztatást adott, hogy itt, Székesfehérváron másodszor rendezik meg az Országos Diákparlamentet. A 2017. februárra tervezett eseményre már készülnek, és a mostani találkozó is jó előkészülete lehet ennek. Mészáros Attila elmondta: a mai nap az ifjúság jegyében zajlik a városban, tekintve, hogy ma adnak tájékoztatást a Felsőoktatási Gólyabál részleteiről, melyet idén először rendeznek meg Székesfehérváron, illetve szólt a Székesfehérvári Diáktanács tisztújító közgyűléséről is, melyre szintén a mai napon kerül sor.
 
A Nemzeti Ifjúsági Tanács részéről Janzsó Ádám elnök üdvözölte a találkozón megjelent fiatalokat. Hangsúlyozta, ezen találkozók alkalmával nyílik lehetőségük arra, hogy összegyűjtsék az érintettek véleményét, hogy aztán továbbítsák azokat a döntéshozók felé. Elmondta, ennek azért van jelentősége, mert most zajlik a nemzeti ifjúsági stratégia felülvizsgálata, ami alapján zajlott az elmúlt két évben a legtöbb ifjúsággal kapcsolatos intézkedés, valamint zajlani fog az elkövetkezendő két évben is. Ennek a véleményezése a tanács részéről is meg fog történni ütemezéssel, és ezeknek a találkozóknak az anyagait is be fogják majd közvetlenül csatornázni ebbe, mely remélhetőleg hosszú évekre meg fogja határozni a fiatalok helyzetét.
 
Molnár Tamás ifjúsági és civil tanácsnok a fiatalokat érintő témák kerekasztal beszélgetésén vett részt. Mint azt a rendezvény jelentőségével kapcsolatban megfogalmazta, egy olyan diákvárosban, mint Székesfehérvár, ahol naponta több, mint húszezer diák tanul, fontos az, hogy a fiatalok véleményét becsatornázzuk, és nézőpontjuk eljusson a döntéshozókhoz. A generációs különbségek miatt az ifjúságpolitikában fontos szerepe van annak, hogy a fiatalok érdekei érvényesüljenek. A nap folyamán a fiatalok meghallgathatják a szervezetek és a munkacsoportok, valamint a szakmai műhelyek bemutatkozó előadásait, majd lehetőségük nyílik az öt érintett témakörben véleményük kifejtésére is.