2024. Július 31. Oszkár, Ignác, Bató

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés
 
  Közélet  -  2016. 10. 17. 08:55  -  www.szekesfehervar.hu
Harmadszor rendezték meg a vakvacsorát a Fehérbot Nemzetközi Világnapján
  
A Székesfehérvári Első Lion's Club harmadszor rendezte meg a Fehérbot Nemzetközi Világnapja alkalmából a vakvacsorát, amely összefogásra sarkallja a társadalom mindazon szereplőit, akik segíteni szeretnék hétköznapjaikon vak és gyengénlátó honfitársainkat.
Ságiné Farkas Gyöngyi, a Székesfehérvári Első Lion's Club elnöke elmondta, hogy ez már a harmadik rendezvényük és egyre több a visszetérő vendég. "Nekünk látóknak nehéz szembesülnünk azzal, hogy egy vak ember mivel találkozik a hétköznapjaiban. El sem tudjuk képzelni, mit jelent egypohár vizet kitölteni úgy, hogy be van kötve a szemünk. Úgy gondolom, kezd a társadalom nyitott lenni erre a dologra, kezdünk jobban odafigyelni a környezetünkben azokra az emberekre, akik hátrányban vannak." - mondta el Ságiné Farkas Gyöngyi.
A vakvacsora játékos feladatai minden évben ösztönzőleg hatnak arra, hogy megértsük, az egyszeri segítség mit sem ér, ha nem tudjuk átérezni a vakok és gyengénlátók helyzetét. A vakvacsorának idén az Oliva Bisztró adott helyet.