2024. Július 31. Oszkár, Ignác, Bató

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés
 
  Közélet  -  2016. 11. 06. 19:22  -  Samu Miklós
Nagyszalontai diákok érkeztek Fehérvárra a Határtalanul program keretében
  
A Ciszterci Szent István Gimnázium sikeres pályázatot nyújtott be a Határtalanul! programra, melynek keretében negyven nagyszalontai diák és négy kísérőpedagógus érkezett Székesfehérvárra. A nagyszalontai vendégek öt napot töltenek el a nemzet történelmi fővárosában, melynek során a város és a megye nevezetességeit is megtekinthetik.
A Határtalanul! program a nemzeti összetartozás programja. Célja, hogy elősegítse a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közötti személyes kapcsolatok, valamint a résztvevő intézmények közötti szakmai kapcsolatok kialakítását. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett „Együttműködés gimnáziumok között” című pályázati felhívásra a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium „Világháborús emlékhelyek és emlékek Biharban és Fejér megyében” című pályázata az emberi erőforrások miniszterének döntése alapján 3.190.000 forint vissza nem térítendő támogatásban részesült. A Határtalanul! program keretében negyven kilencedik évfolyamos diák és négy kísérőtanár érkezett Nagyszalontáról Székesfehérvárra.
A Ciszterci Szent István Gimnáziumban vendégeskedő nagyszalontai diákokat és kísérőtanáraikat Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere fogadta vasárnap délután a Városháza Dísztermében. „Nagyon fontos és példaértékű az a program, amelyet Magyarország Kormánya Határtalanul! címmel elindított. Ez a kezdeményezés kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a magyarországi iskolák az állam támogatásával osztálykirándulásokat szerveznek a szomszédos országok magyarlakta területein, így a növendékek tapasztalatokat szereznek a külhoni magyarságról. Nagy öröm számunkra, hogy rendkívül sikeres ez a program; szerencsére a székesfehérvári iskolák is kiveszik belőle a részüket, hiszen gyakorlatilag minden intézményünk pályázott már. A mostani napokban a Ciszterci Szent István Gimnázium 9. b osztálya fogadja a nagyszalontai fiatalokat, illetve tanáraikat és kalauzolja őket a város, valamint a megye értékeibe. Az öt nap remek alkalmat teremt a diákoknak a kapcsolatépítésre, emellett a közös gyökerek megtalálása és az értékek mentén való párbeszéd miatt is fontos.” – mondta Mészáros Attila, aki köszönetét fejezte ki a Ciszterci Szent István Gimnáziumnak, hogy vállalták a pályázatot.
A városházi fogadáson Nagy Ildikó, a Nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum igazgatóhelyettese büszkén emelte ki, hogy öt éve színmagyar iskolával gazdagodott a város. Mint mondta, azóta lelkesen vesznek részt minden pályázatban, melynek keretében sok szeretettel fogadják azokat a delegációkat, amelyek ellátogatnak Nagyszalontára. Nagy megtiszteltetésnek és lehetőségnek nevezte, hogy részt vehetnek a Határtalanul! pályázatban és ellátogathatnak a nemzet történelmi fővárosába, mivel tanulóik keveset hallhattak a magyar történelemről az elmúlt években. Véleménye szerint ezek a pályázatok nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy hasznos ismereteket szerezzenek a nagyszalontai fiatalok a magyarságtudatról. Végül sok szeretettel invitálta 2017-ben a székesfehérvári fiatalokat Nagyszalontára; mint mondta, számos érdekességgel várják a székesfehérvári tanulókat Nagyszalontán, ugyanis a következő esztendőben ünneplik híres szülöttük, Arany János születésének kétszázadik évfordulóját.
Somogyfokiné Gődény Krisztina, a Ciszterci Szent István Gimnázium tanára elmondta: a nagyszalontai delegáció pénteken délután érkezett Székesfehérvárra, majd az ünnepélyes fogadást követően az intézmény dísztermében Posch Ede tartott szakmai előadást a projekt témájáról. Ezután egy helytörténeti és városismereti versenyen vettek részt a tanulók, akik egy tesztlap alapján térképezhették fel játékosan a környezetet. A péntek este a Ciszterci Szent István Gimnázium tanulóinak prezentációjával és kulturális bemutatójával ért véget.
Szombaton délelőtt a Helytörténeti Múzeumba látogattak el a Nagyszalontáról érkező vendégek a székesfehérvári tanulókkal együtt, majd a Pákozdi Katonai Emlékparkot tekintették meg, ahol szakmai előadást hallhattak többek között a huszárezred történetéről. A szombati napot a Felsővárosi Művelődési Házban zárták a fiatalok, ahol a Kákics együttes táncháza gondoskodott a fergeteges hangulatról. Vasárnap reggel közös szentmisén vettek részt a fehérvári és a nagyszalontai tanulók, majd Zámolyra, Csókakőre és a kápolnapusztai temetőbe is ellátogattak, ahol közösen koszorúztak a kilencedikes gyermekek. Hétfőn délelőtt a Kápolnásnyéken található Vörösmarty Mihály Emlékházat nézik meg a Nagyszalontáról érkező vendégek, majd délben az Egyházmegyei Múzeum szervezésében a Püspöki Palotát csodálják meg. Hétfőn délután Sárkeresztesre is elutaznak a fiatalok, ahol vegyes csoportokban készítenek interjúkat idős emberekkel, akik a családtörténetükről mesélnek a tanulóknak. A megszerzett kutatási eredményeket ezt követően egy honlapon teszik majd közzé a diákok. A nagyszalontai vendégek kedden utaznak haza.