2024. Július 30. Judit, Xénia, Péter

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés
 
  Közélet  -  2016. 11. 16. 14:53  -  www.szekesfehervar.hu
Repüléstörténeti versenyt rendeztek a Vasvári Pál Általános Iskolában
  
 Szerdán a Vasvári Pál Általános Iskolában rendezték meg a Fejér Megyei Repüléstörténeti Verseny döntőjét, melynek keretében 9 intézmény 27 tanulója versenyzett általános iskolai és középiskolai kategóriában. A döntőbe jutott csapatoknak egy repülő makettet is el kellett készíteniük, amelyet ugyancsak pontozott a zsűri.
 
„A mai nap elérkeztünk a repüléstörténeti emlékév utolsó eseményéhez, amelynek keretében számot adhatnak tudásukról a gyerekek. Amikor az emlékévet elkezdtük szervezni, fontos szempont volt, hogy bevonjuk a programokba a fehérvári és Fejér megyei diákokat és megmutassuk nekik azt a dicső történelmet, amit Székesfehérvár repüléstörténete jelent.” – emelte ki a verseny megnyitóján Viza Attila önkormányzati képviselő és zsűritag, aki hozzátette, hogy a diákok lelkesen készültek a feladatokra, amelyek megoldásával maximálisan 100 pontot lehet elérni.
 
A zsűriben kiváló repülős szakemberek értékelték a gyerekeket, a zsűri elnöke, Kegye Győző, repüléstörténész mellett Szilády Dezső, az Albatrosz Repülő Egyesület elnöke, valamint
Balázs Miklós, makett készítő is helyet kapott.
 
A Vasvári Pál Általános Iskola nemcsak repüléstörténeti versenyt rendezett, hanem rajzkiállítással is csatlakozott a város repüléstörténetének 100. évfordulójának tiszteletére szervezett emlékévhez. A Székesfehérvári repülés 100 éve” című kiállításon 68 alsó és felső tagozatos diák szebbnél szebb rajzai, valamint 54 első osztályos tanuló hajtogatott és színezett papír repülői láthatóak. A tanulói összlétszám mintegy negyedét teszik ki az alkotók, akik többek között saját repülős emlékeik, a Börgöndi Repülőnapon szerzett élményeik alapján dolgoztak különféle eszközökkel, technikákkal.