2024. Július 30. Judit, Xénia, Péter

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés
 
  Közélet  -  2016. 12. 15. 08:38  -  www.szekesfehervar.hu
Nyugdíjba megy a táborvezető - polgármesteri elismerő emlékérmet kapott Báles István
  
Sokezer gyermek és szülő nevében mondott köszönetet Fehérvár polgármestere a nyugdíjba vonuló Báles Istvánnak, aki 1995 óta vezeti nyáron a városi napközis táborokat. Cser-Palkovics András polgármesteri elismerő emlékéremmel köszönte meg a táborvezető két évtizedes áldozatos munkáját.
A városi napközis táborban, melynek néhány éve már Napraforgó tábor a hivatalos neve nagyon sok fehérvári gyermek járt. 2015-ben például 2300 volt a beiratkozott gyermekek száma, egy 2010-es cikkünkben pedig azt írtuk, hogy naponta 350-400 gyermekkel foglalkoznak a Bregyóban a napközis táborban. Nehéz lenne pontosan megmondani, hogy az elmúlt 21 évben Báles István táborvezető és kollégái hány gyermekkel foglalkoztak összesen, de becslésünk szerint a beiratkozások száma az összes turnust nézve ez idő alatt eléri a negyvenezret, a táborban résztvevő gyermekek száma pedig a 15 ezret is meghaladhatja. Báles István most nyugdíjba vonul és a táborvezetést is átadja, de 2017-ben még biztosan segíteni fog a többieknek.
A város polgármestere, amikor átadta a gyermekekért végzett áldozatos munkát megköszönve az elismerő emlékérmet Báles István azt mondta, hogy "már kollégistaként a Bregyóban készültem a vizsgáimra és már akkor éreztem, hogy sok időt fogok ott tölteni életem során." A táborvezető tényleg sok időt töltött ott, jóformán az elmúlt 21 év összes nyári szünetének a jó részét. Érdemes beírni a nevét a város honlapjának keresőjébe!