2024. Július 30. Judit, Xénia, Péter

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés
 
  Közélet  -  2016. 12. 21. 18:37  -  www.szekesfehervar.hu A cikk KÉPGALÉRIÁT tartalmaz
Karácsonyi ünnepséggel mondott köszönetet támogatóinak a Szent Imre Iskolaház
  
 A Szent Imre Iskolaház és a Polgárdiban működő Don Bosco Iskolaház közös karácsonyi ünnepségére került sor szerdán este a Szent István Művelődési Házban, ahol köszönetet mondtak azoknak a támogatóknak, illetve önkénteseknek, akik segítik munkájukat. A székesfehérvári Szent Imre Iskolaház már a 4. tanévét kezdte meg 2016 szeptemberében. 
A Polgárdiban öt évvel ezelőtt megalapított Don Bosco Iskolaház mintájára jött létre Székesfehérváron négy évvel ezelőtt a Szent Imre Iskolaház abból a célból, hogy a rászoruló gyermekeknek gondoskodást nyújtson. Mindkét házat a Dévai Szent Ferenc Alapítvány működteti annak érdekében, hogy a nehéz sorsú fiatalok mellett álljon a mindennapokban. A házakban dolgozó szakemberek, illetve önkéntesek segítséget nyújtanak a gyermekeknek az iskolai feladataik elvégzéséhez, a helyes tisztálkodás és környezetük, ruházatuk tisztántartásában, valamint mintát adnak az egymásra való odafigyelésben is.
A család mellett a házakban „nevelkedő” gyermekek hálásak mind az önkénteseknek, mind a támogatóknak, amit évek óta - jelképesen – így karácsony táján ünnepi műsorral köszönnek meg nekik. Ilyen alkalomra került sor szerdán este a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban, ahol mind a székesfehérvári, mind a polgárdi iskolaházhoz tartozó gyerekek felléptek. A Szent Imre Iskolaház „növendékei” egy olyan dramatizált előadással készültek, amit az iskolaház vezetője, Németh Ádám írt Jézus születésének történetét feldolgozva. A Don Bosco Iskolaházhoz tartozó gyerekek pedig karácsonyi szavalatokkal és énekekkel készültek. Majd a fehérvári és a polgárdi gyerekek közös tánccal zárták a műsort, amibe igyekeztek a nézőket is bevonni.
Az esten Spányi Antal megyés püspök köszöntőjében arról beszélt, hogy adventi utunkban talán eljutottunk odáig, hogy csöndes pillanatokat keresgélve, a lelkünkben elcsöndesedve, igazán a lényegre tudjunk figyelni, és ott benn meg tudjuk találni az Istent. S hogyha ez megtörtént, akkor biztos megtaláljuk egymást is, és tudunk egymás felé szeretettel, nyitottsággal, segítőkészséggel és elfogadókészséggel fordulni, amilyet az Isten és embertársaink várnak el tőlünk. A megyéspüspök szólt arról is, hogy az a munka, ami ezekben az intézményekben történik, az egy közös összefogás gyümölcse.  
Cser-Palkovics András polgármester beszédében felidézte azt az időszakot, amikor a családias és közvetlen légkörű és barátságos iskolaházak létrehozását kezdeményezték. A támogatók mellett köszönetet mondott az intézményvezetőknek és az önkénteseknek is, akiknek a szíve, lelke és odaadása nélkül ezen házak nem működhetnének. Majd a gyerekeket emelte ki, akik bebizonyították, hogy érdemes volt ezt a házat létrehozni, és érdemes működtetni. Székesfehérvár polgármestere biztosította a jelenlévőket arról, hogy Polgárdi polgármesterével közösen a jövőben is minden tőlük telhetőt meg fognak tenni annak érdekében, hogy ezek a házak működni tudjanak.
 
Az este azzal az „Angyalkajárással” zárult, ami már szintén hagyomány az iskolaházak történetében. Ennek során a gyerekeket „angyalok” ajándékozzák meg azokkal az ajándékokkal, amiket korábban ők kértek tőlük. Ezek kivitelezésében – mind logisztikai, mind financiális értelemben – a Jézus Szíve templom hívei működnek közre.