2024. Július 29. Márta,Flóra

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés
 
  Közélet  -  2016. 12. 29. 08:27  -  www.szekesfehervar.hu A cikk KÉPGALÉRIÁT tartalmaz
Székesfehérvár 2016 - ez történt augusztusban a Királyi Városban
  
Az idei év augusztusa is az ünnepről és Szent Istvánról szólt a nemzet történelmi fővárosában és rengeteg programmal várt minket a belváros. A nyár az intézményfelújítások időszaka is, így bölcsődék, óvodák, általános és középiskolák épületei újultak meg Fehérváron, de elkészült az új nagy játszóvár a Haleszben és olyan gyorsan eltelt a nyár, hogy augusztus végén már a városi tanévnyitón találtuk magunkat a Németh László Általános Iskolában.
 

Elkészült a négytornyos játszóvár a Haleszban

Augusztus elején birtokba vehették a gyerekek a négytornyos játszótéri várat a Halesz parkban, mely összesen 22 különböző funkcióval rendelkezik.

Jet skivel segítették a tavak oxigénszintjének megőrzését

Jet ski vel dúsították a víz oxigénszintjét a Bregyó melletti horgásztavon, melynek a Csónakázó-tó mederkotrása alatt nagyon kicsi a vízátfolyása. A Palotavárosi tavakon is hasonlóképpen segítették a melegben, a víz megfelelő oxigénszintjének megőrzését.

Magyar egynyári fajták pompáznak a Petőfi parkban

A Petőfi parkban és a város számos virágágyásában díszítettek egész évben a magyar nemesítő Dr. Kováts Zoltán egynyári virágfajtái. Fehérváron 2400 négyzetméteren volt 2016-ban egynyári virágágyás, melyek beültetésére több mint egyharmad arányban alkalmazott a Városgondnokság magyar nemesítésű, magyar fajtákat.
KÉPGALÉRIA a Petőfi park virágágyásairól

A legszívesebben alkalmazott fajták a különböző színű tollas kakastaréjok, a kokárdavirág, a díszdohány, a kerti bazsalikom, a kúpvirág és a bársonyvirágok.

Testvérvárosok delegációi érkeztek a Királyi Napokra

A Székesfehérvári Királyi Napok tíznapos rendezvényén a megyeszékhely testvérvárosaiból és partnervárosaiból érkezett delegációk is tiszteletüket tették. Az idei esztendőben a második legtöbb magyar királyt koronázó Pozsonyból, két Fehérvárról, az erdélyi Gyulafehérvárról és a dalmáciai Tengerfehérvárról, valamint az angliai Chorley-ból jöttek küldöttségek a város meghívására.

Székesfehérvári Királyi Napok - tíz nap a nemzet történelmi fővárosában

Beethoven István király nyitányára készült fényjátékkal kezdődtek el augusztus 12-én a Székesfehérvári Királyi Napok a Városház téren. Falvay Miklós animációs alkotásában a magyar koronázási palást elevenedett meg. Óriásbábos koronázási szertartásjáték, zenei programok és középkori vásári hangulat várta a közönséget a Királyi Napokon.
KÉPGALÉRIA - nézzen bele a megnyitó ünnepségbe!

Idén is több ezren jöttek el a Belvárosba, hogy tanúi legyenek a Királyi Napok színpompás nyitóceremóniájának.

Megszentelték az új kenyeret a Szent István napi ünnepi szentmisén

A hagyományoknak megfelelően augusztus 20-án a Bazilikában celebrált Szent István napi ünnepi szentmisét Spányi Antal püspök, aki a mise keretében megszentelte az életet, a megélhetést és az otthont szimbolizáló új kenyeret. Szentbeszédében a püspök a kiemelte, hogy Szent István tanításának szellemében vállalnunk kell magyar gyökereinket, vállalnunk kell népünk szolgálatát és ezeréves hagyományaink őrzését.
KÉPGALÉRIA a Szent István-napi ünnepi miséről

KÉPES program - mégújult a Szeder utcai bölcsőde

 2013-ban hívták életre helyi cégek és Székesfehérvár Önkormányzata a KÉPES Programot, ami azóta is sikeresen működik. A példaértékű összefogás célkitűzéseként idén elkezdődött a városi fenntartásban lévő bölcsődék felújítása. Elsőként Fehérvár egyik legnagyobb bölcsődéje újult meg a Szeder utcában.

Nyári intézményfelújítások városszerte

A nyári szünetben a bölcsődék, óvodák, általános és középiskolák épületeiben voltak városszerte felújítások. Az oktatási intézményeken kívül az Egyesített Szociális Intézmény és a Kríziskezelő Központ épületeiben is zajlottak fejlesztések. 

 Vége van a nyárnak, már augusztus 31-én tanévnyitó volt - 1032 elsős kezdte az iskolát

A Németh László Általános Iskolában volt a városi tanévnyitó ünnepség. Nem véletlenül tartották ott az idei tanévnyitót, hiszen szeptember 1-től ebben az intézményben kezdték a tanévet a Vízivárosi Általános Iskola osztályai is.
KÉPGALÉRIA a városi tanévnyitó ünnepségről