Horváth Csaba szerint Márton Lászlónak, a mai magyar dráma- és prózairodalom kiemelkedő tehetségének a darabja nem szokványos átirat, vagyis a Bizet-opera librettójaként világhírűvé vált novella „felmelegítése”, hanem olyan izgalmas formai kísérlet, amely messze meghaladja azt a megszokott mintát, amelyet „modernizáló átdolgozásnak” szoktunk nevezni.

Márton színműve valamiféle távoli, archaikus időből bukkan elő, s anélkül, hogy a szerző a legcsekélyebb mértékben is követné egy másik, ugyancsak divatos eljárásmód, a mitologizálás ismérveit, az érzéki szenvedély és a szinte már rezignált filozofálás egyik, mindenki számára jól ismert irodalmi elegyítését, az igazából kevéssé olvasott Mérimée-féle alapszöveget önmaga paródiájába fordítja.

A történet szerint Carmen, a szemrevaló cigánylány csak a végzetnek engedelmeskedik, melyet előre lát, s melyet ő maga idéz elő. Szabadsága abban nyilvánul meg, hogy dönthet: vagy beleolvad a labirintusban céltalanul sodródó embertömegbe, vagy kezébe veszi és felgöngyölíti saját „Ariadné-fonalát” és megtervezi halálát. A szenvedélyes, magával ragadó történet táncban, szóban elmesélve, különleges díszletben lesz látható március negyedikétől a Vörösmarty Színházban.