2019. Augusztus 24. Bertalan, Aliz, Detre

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés
 
  Kultúra  -  2017. 03. 31. 08:02  -  www.szekesfehervar.hu
Pénteken újra színpadon A mi kis városunk című darab
  
Pénteken ismét megtekintheti a közönség a Fejér Holló Diákszínpad „A mi kis városunk” című drámáját. A Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai Thornton Wilder művét viszik ismét színpadra. A Pulitzer díjas író darabja két amerikai család útkeresését veszi górcső alá, a Fejér Holló Diákszínpad előadásában. A programra előzetes helyfoglalás szükséges, a belépő ingyenes.
A fiatalok Thornton Wilder híres amerikai író Pulitzer-díjas színdarabját játsszák el újra pénteken délután 5 órától az intézmény Dísztermében. A Fejér Holló Diákszínpadot a Ciszterci Szent István Gimnázium felsős tanulói alkotják. Az amerikai dráma- és regényíró számára a „Szent Lajos király hídja” című regény hozta meg az ismertséget, a műért 1928-ban kapta meg az első Pulitzer-díját. A következő nagy sikert „A mi kis városunk” című színdarab jelentette, amiért 1938-ban elnyerte a második Pulitzer-díjat. A történetben hétköznapi hősök élik hétköznapi életüket, hogy aztán az enyészeté legyen minden, ami fontos volt számukra. A darab ugyanakkor arra is rávilágít, hogy talán mégsem ennyi az élet és nem csak látható dimenziói vannak. A huszadik század elején formabontónak számító dramaturgia során szabadon ide-oda cikázunk az időben.
Mind a mai napig is legismertebb, leggyakrabban idézett drámája „A mi kis városunk” Thornten Wildernek, amelyben új formával jelentkezik: a rendező minduntalan megakasztja a cselekményt, magyaráz, kommentál, időnként be-beugrik egy-egy kis szerepbe. A történet során két átlagos család, a Webb és Gibbs család mindennapjait élhette át a közönség. Történetüket a gyermekek szerelme köti össze. Erre fűződnek fel a város többi lakójának hétköznapi örömei, tragédiái. Az író a rendező által kalauzol minket végig a történeten, azaz az életen. Szinte gyorsítva pereg a film, időnként lelassít, ráélesít egy-egy helyzetre, képre. A kellék- és díszletszegénység, illetve elmesélt színpadi játéknak élvezetes pillanatokat szerzett a résztvevőknek.