2024. Április 19. Emma, Malvin, Zseraldina

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés
 
  Gazdaság  -  2017. 03. 28. 07:16  -  www.szekesfehervar.hu
Új biomassza erőművet épít a Hungrana Szabadegyházán
  
Letették a szabadegyházai Hungrana Kft. újabb biomassza erőművének alapkövét: az ötmillió eurós beruházás eredményeképp a cég a teljes technológiához szükséges hő és gőz energiát, megújuló alapon állítja majd elő.
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter köszöntőjében arról beszélt, hogy a vállalat hosszú távra tervez, ezt bizonyítják az évről évre megvalósított fejlesztések. A miniszter elmondta: a Hungrana a meglévő biomassza erőművében évente 60 ezer tonna szalmát, továbbá 12-15 ezer tonna napraforgóhéj pelletet éget el, amivel a gőz- és hőigényének kétharmadát fedezi. A mostani fejlesztéssel pedig ez 100%-ra nő majd. A fejlődés mellett fontos a szabadegyházi cég számára a környezet védelme is, hiszen csak magyar, GMO-mentes alapanyagot használnak, bioetanolt állítanak elő a gépjárművek számára. Fazekas Sándor beszédében hagúlyozta: a magyar gazdaságnak a természetes GMO mentes termékekkel kell piaci előnyét megőrizni.