Szerdán délután tartották az idei Városi Atlétikai Diákolimpia III. és IV. korcsoportos fiúk és lányok egyéni versenyének döntőjét, melynek keretében több száz fiatal mérte össze tudását. A Regionális Atlétikai Központban a verseny a 60 és 100 méteres síkfutással vette kezdetét, miközben mind a lányok, mind pedig a fiúk magasugrásban, távolugrásban, kislabda hajításban és súlylökésben versenyeztek.
„Székesfehérvár nagy hangsúlyt fektet a diák és iskolai sportra, ezért mindig olyan összegeket különítünk el, hogy a versenyeket meg tudjuk rendezni, díjazni tudjuk a felkészítő tanárokat és színvonalas eseményen díjakat tudjunk adni a gyermekeknek. Látszik is, hogy népszerűek az események, hiszen valamennyi iskola és iskolatípus részt vesz ezeken a versenyeken.” – mondta el a verseny előtt Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok, aki szerint az atlétikai élet is megpezsdült az új intézménnyel. „Nagy öröm számunkra, hogy az iskolások szeretik a Regionális Atlétikai Központot, látszik, hogy Fehérváron nemcsak az élsport, hanem valóban mindenki használhatja ezeket a pályákat.” – tette hozzá.
A verseny a 60 és 100 méteres síkfutással vette kezdetét, miközben mind a lányok, mind pedig a fiúk magasugrásban, távolugrásban, kislabda hajításban és súlylökésben versenyeztek. A fiatalok 300, 600 és 1500 méteren is összemérték gyorsaságukat, továbbá 4x100, 4x600 és 4x1000 méteren is versenyeztek a május elsején hivatalosan is átadott Regionális Atlétikai Központban, amelyet nem csak az igazolt sportolók használhatnak. Ha éppen nem zajlanak versenyek, a belső pályákat ugyanúgy használhatják a mozogni vágyók, mint a külsőket, mindössze az ARAK által kifüggesztett szabályokat kell betartania a futóknak. |