2024. Szeptember 11. Teodóra, Jácint, Igor, Helga

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés
 
  Sport hírek  -  2015. 10. 28. 13:33  -  www.szekesfehervar.hu
Most Kecskeméten csobbantak a fehérvári Delfinek
  
Kecskeméten rendezték a IV. Dr. Dobai Gyula-emlékversenyt, melyen harmincnégy egyesület csaknem hétszáz versenyzője állt rajtkőre. Olyannyira népes mezőny gyűlt össze, hogy három nappal a kitűzött időpont előtt lezárták a nevezési lehetőséget. Székesfehérvárt a Delfin SE képviselte a versenyen. A fiatalok ismét kitettek magukért, rendre megjavították legjobb eredményeiket, ami ezúttal hat érmet ért a rangos mezőnyben.
 
Fokozott figyelem kísérte Fekete Ferenc úszását, mivel a Delfin egyik legjobbját beválogtták a decemberben megrendezésre kerülő, már hagyományos "Nyolc Ország" válogatott versenyre, ami ezúttal  Hódmezővásárhelyen lesz.  Úgy tűnik, Feri méltó a bizalomra, ennek megfelelően szerepelt most is, ami azt is jelenti, hogy bizakodva tekinthet a decemberi viadal elé.   
A Delfin SE érmesei Keskeméten: 
Aranyérmesek:  Fekete Ferenc (2),   Kotnyek  Bettina. Ezüstérmesek: Kotnyek Bettina, Leitner Zsófia. Bronzérmesek: Fekete Ferenc, Kasó Gergö. 
Az érmeseken kívül értékes  helyezéseket szereztek a többiek is, így Szabó Kiss Zétény,  Ács Barbara,  Leitner Zsófia, Czifra Patrik és Fekete Bertalan.