2024. Szeptember 12. Mária, Irma

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés
 
 Gazdaság - 2005. 06. 29.
Még nem tudni lesz-e elbocsájtás a székesfehérvári Alcoánál

 Több ezer fős leépítés várható az amerikai alumíniumgyártó Alcoa vállalatnál olyan iparágakban, melyekben a hazai leányvállalatok is érdekeltek. Furulyás Ferenc az Alcoa magyarországi leányvállalatainak sajtókapcsolati referense nem tudott válaszolni arra, hogy az elkövetkezendő 12 hónapban várható létszámcsökkentés érinti-e a hazai érdekeltségeket vagy sem.

 "A leépítéseket az amerikai anyacég dönti el, a bejelentést pedig csak az átszervezések lezárulásával fogja közölni a vállalat" - tette hozzá Furulyás, mint ahogy az a cég sajtóközleményében is olvasható.

 Az Alcoa Inc., a világ legnagyobb alumíniumgyártó vállalata június 23-án jelentette be, hogy 6500 embertől, vagyis munkatársainak öt százalékától válik meg világszinten a következő évben. A dolgozók nagy részét, közel 3500 embert, az autóiparból küldik el, a leépítés egy 150 millió dolláros költségcsökkentési program része.

 Szintén a projekt részét képezi az, hogy megszüntetik a gyártást Hawesville-i üzemben, és további 2500 alkalmazottat bocsátanak el az AFL autóipari részlegéből.

 A Pittsburgh-i székhelyű vállalat szerint a leépítések, átszervezések, gyárbezárások 220 millió dollárba fognak kerülni a cégnek. Kevin Lowery az Alcoa szóvivője szerint az alumíniumgyártót érzékenyen érintették az észak-amerikai autógyártók termeléscsökkentése és a gyengélkedő eladások. A Ford és a General Motors is Alcoától vásárolja az alumíniumot, közölte Lowery.

 Az Alcoa azonban további ezerfős létszámleépítést tervez a préselő-, sajtolóüzemeiben, ezerötszáz dolgozót pedig a csomagolói és fogyasztói üzletágakból küldenek el, az Egyesült Államokban és Európában is. Az Alcoa eladását megingatja majd a hamburgi alumíniumkohászat bezárása, amit a magas energiaköltségekkel magyaráz a résztulajdonos Markisches Werk GmbH és maga az Alcoa is.

 Az idei első negyedévben az Alcoa leépítési költségei elérték a 25 millió dollárt, miután már elküldött 1800 dolgozót, hogy évi 45 millió dollárt spóroljon. A cég a lépésektől összesen bruttó 195 millió dollár kiadáscsökkenést vár.

 "Összességében az átszervezéseknek köszönhetően évi 200 millió dollárt takaríthatunk meg, ezzel is világszerte versenyképesebbé tesszük a céget" - tudatta Alain Belda elnök-vezérigazgató egy közleményben.


Oldal küldése emailben    Oldal nyomtatása

Adóiroda

Ügyfélszolgálat

Főépítészi Iroda

Ügyintézés
   Webkamera

Belépés

Hírek