2024. Szeptember 12. Mária, Irma

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés
 
 Gazdaság - 2005. 10. 12.
Átadják a Filtronic fehérvári gyárát

 Október 14-én pénteken ünnepélyes körülmények között adják át a Filtronic székesfehérvári üzemét. A több millió fontos beruházással felépített létesítményben háromszázan dolgoznak, a tervek szerint egy éven belül 60 millió euró értékben gyártanak a mobiltávközlésben használt berendezéseket. A vezeték nélküli híradás-technikai rendszereket és a hadiiparban használt mikrohullámú alrendszereket gyártó cég magyar gyárában többek között a mobil-bázisállomásoknál használt szűrőberendezéseket készítenek.

 A Filtronic a magyar beruházással részben kapacitást növel, részben pedig csökkenti a Kínától – mint a számára az eddigi egyetlen olcsó gyártótól – való függését – mondta el korábban érdeklődésünkre John Roulston, az anyacég vezérigazgatója.

A brit társaság a világ egyik vezető bázisállomás- és mobilkészülék-antennák részegységeinek szállítója. A vállalat a közelmúltban tette közzé jelentését a május 31-ével zárult üzleti évről. Ezek szerint a cég 2004–2005-ben visszatért a növekedési szakaszba, bevételét hét, üzemi eredményét viszont több mint negyven százalékkal növelte.

A dinamikusan fejlődő vezetéknélküli-piac adta lehetőségek jobb kihasználására és hosszú lejáratú hiteleinek csökkentésére a Filtronic eladta 67 millió euróért a mobilkészülék-antennákat gyártó LK Products nevű részlegét az amerikai Technitrolnak – tájékoztat a Reuters. A megállapodás szerint az elektronikai alkatrészeket gyártó Technitrol a vételáron túl az LK árbevételének – a 2006. május 31-ig tartó üzleti évre vonatkozóan – 85 millió euró feletti részét is kifizeti a Filtronicnak.


Oldal küldése emailben    Oldal nyomtatása

Adóiroda

Ügyfélszolgálat

Főépítészi Iroda

Ügyintézés
   Webkamera

Belépés

Hírek