2024. Szeptember 11. Teodóra, Jácint, Igor, Helga

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés
 
 Gazdaság - 2006. 06. 29.
Példaértékű, pártok felett álló összefogás a Börgöndi repülőtér megépítéséért

 Fejér megye valamennyi országgyűlési képviselője, összesen 14 képviselő írta alá a miniszterelnöknek küldött levelet, amiben megfogalmazzák, miért fontos Székesfehérvárnak, Fejér megye déli részének és az egész régiónak a börgöndi reptér megépítése. Székesfehérvár polgármestere példaértékűnek nevezte az összefogást. Tóth Ferenc, az Alba Airport Kft. ügyvezető igazgatója szerint van néhány ember, aki az egyéni érdeke miatt nem akarja elfogadni, hogy a reptér előkészítése a hatályos jogszabályok alapján, valamennyi előírás betartásával készül.

 „A reptér ügyét minden település polgármestere és meggyőződésem, hogy az informált emberek többsége is támogatja, mivel ez a beruházás meghatározó a térség jövője szempontjából” – emelte ki Warvasovszky Tihamér, aki szerint ez a gazdaság és az idegenforgalom igénye nemcsak a Fejér megyében és a régióban, hanem a Balaton déli partján lévő településeken is. A polgármester beszélt az ellendrukkerekről is, akik megyén kívülieket hívnak segítségül és egyértelműen egyéni és gazdasági érdekek miatt próbálják meggátolni a reptér megvalósulását.
 Warvasovszky Tihamér elmondta, arra kérték Fejér megye országgyűlési képviselőit, hogy segítsék a reptér megvalósítását. A polgármester példaértékűnek nevezte, hogy a miniszterelnöknek küldött levelet, amiben megfogalmazzák, miért fontos az Alba Airport, a képviselők pártkülönbség nélkül aláírták.

 „A régiótól a legkisebb településig mindenkinek fontos ez a beruházás, ami a megye déli része számára komoly kitörési lehetőséget jelent” – hangsúlyozta Aba polgármestere. Kossa Lajos kiemelte, Aba önkormányzata a lehető legkörültekintőbben járt el annak érdekében, hogy a reptér környezetében élő embereket, illetve a Sárvíz élővilágát, a madarakat és a növényeket ne veszélyeztesse a beruházás. Aba önálló szakértőt is felkért, hogy meggyőződhessenek: a beruházás nemcsak a törvényi előírásoknak, hanem a mindennapi élet követelményeinek is megfelel.

 Tóth Ferenc az Alba Airport Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, van néhány ember, aki az egyéni érdeke miatt nem akarja elfogadni, hogy a reptér előkészítése a hatályos jogszabályok alapján, valamennyi előírás betartásával készül. „Azzal nem tudunk érdemben vitatkozni, ha néhány ember becsönget házakhoz és azt híreszteli: a határozatok politikai presszió alatt születtek és a hatóság összejátszik a befektetőkkel.” – mondta Tóth Ferenc, aki szintén fontosnak tartja azt a kiállást a projekt mellett, amit a megye politikai vezetői tettek.
Az Alba Airport Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: az is környezetvédelem, hogy egy hatalmas területen kárelhárítás folyik, 100 milliós nagyságrendben és megtörténik a terület rekultivációja is. 


Oldal küldése emailben    Oldal nyomtatása

Adóiroda

Ügyfélszolgálat

Főépítészi Iroda

Ügyintézés
   Webkamera

Belépés

Hírek