2024. Szeptember 12. Mária, Irma

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés
 
 Gazdaság - 2005. 10. 25.
Konferencia a GVOP pályázatokról a Városházán

 A GVOP, az-az  a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program ismertségének növelése érdekében tartottak ma konferenciát a Városházán, ahol a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakemberei mellett a Regionális Fejlesztési Holding a Magyar Fejlesztési Bank és a Közép-Pannon Regionális Fejlesztési Rt. is képviseltette magát.

A Gazdasági Versenyképesség Operatív Program a gazdaság általános versenyképességét kívánja javítani a termeloszektor modernizációját megvalósító beruházások támogatásával - hangsúlyozta Kiss Ágnes a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium GVOP főosztályvezetője. Az operatív program célja az elektronikus gazdaság kiépítésének támogatása, illetve az elektronikus közigazgatás kiépítése.

 Székesfehérvár már kétszer is sikeresen szerepelt GVOP pályázaton emelte ki a város polgármestere. Hangsúlyozta, hogy 2002 óta mintegy majd 30 milliárd forintnyi támogatás érkezett a városba, ami országos szinten is egyedülálló.

 A 2005-ben beérkezett több száz pályázat közel kétharmadát bírálták el kedvezoen és 5,6 milliárd forint pályázati támogatást hagyott jóvá a GKM ezen az Európai Unió által is kiemelt fontosságú területen.


Oldal küldése emailben    Oldal nyomtatása

Adóiroda

Ügyfélszolgálat

Főépítészi Iroda

Ügyintézés
   Webkamera

Belépés

Hírek