2024. Szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés
 
 Gazdaság - 2007. 09. 06.
Minárovics János lett az Albacomp vezérigazgatója
 Október 31-gyel közös megegyezéssel távozik posztjáról Pukler Gábor, az Albacomp jelenlegi vezérigazgatója, aki 2006. május 1 óta vezette a székesfehérvári vállalatot. A megüresedő vezérigazgatói pozíciót Minárovits János veszi át, aki az Albacomp alapítója és résztulajdonosa is egyben.

 „Az Albacomptól való elválás a saját döntésem, amely már egy ideje érlelődött bennem.” – nyilatkozta Pukler Gábor a bejelentés kapcsán. „Nem egy másik vállalat csábít el, így e bejelentéssel szeretném megelőzni a találgatásokat, hogy hol folytatom a szakmai pályafutásomat. A távozásom házon belüli bejelentése óta továbbra is korrekt maradt a kapcsolatom a cég tulajdonosaival és a menedzsmenttel, és reményeim szerint ez a jövőben is így marad. Az elmúlt másfél évben sikerült a szolgáltatási piac felé orientálnom az Albacompot, amit nagy sikerként könyvelek el. Azt gondolom, hogy az Albacomp jó pályára került, és a jövőben is magyar informatika meghatározó szereplője lesz.” – tette hozzá.

 „Pukler Gábor távozását sajnálattal tudomásul vettük. Az elmúlt másfél év korrekt emberi és szakmai kapcsolat jegyében telt el, így a döntését tiszteletben tartjuk, és további szakmai sikereket kívánunk neki. Mindazonáltal az Albacomp tovább folytatja a szolgáltatások erősítésére épülő munkáját és reményeim szerint további fejlődésnek néz elébe.” – kommentálta a döntést Minárovits János.

Oldal küldése emailben    Oldal nyomtatása

Adóiroda

Ügyfélszolgálat

Főépítészi Iroda

Ügyintézés
   Webkamera

Belépés

Hírek