2024. Szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés
 
 Gazdaság - 2007. 09. 18.
Kedden délután adták át a Grundfos új, székesfehérvári gyárát

 Tavaly áprilisban jelentették be, hogy a Grundfos új üzemet létesít Székesfehérváron. A Sóstói Ipari Parkban épülő gyárban ma délután ünnepélyes keretek között adták át a gyárat. Az ünnepségen a Grundfos Csoport elnöke mellett a város polgármestere és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára is jelen volt.


 A fehérvári gyár 31 millió eurós beruházással épült és mintegy 140-150 fős létszámmal kezdte meg működését a Sóstói Ipari Parkban. A létszám az év végére kétszázra, jövőre 300-320-ra nő - mondta el Kocsis Zoltán, a székesfehérvári gyár igazgatója. A Grundfos Székesfehérváron szenyvízszivattyúkat készít, az üzem egy részén pedig a búvár és szennyvízszivattyúk kábeleinek összeszerelése folyik. A Grunfos elnöke Carsten Bjerg kiemelte, hogy a cégcsoportnak az elmúlt évben 2.3 milliárd Eurós forgalma volt és 15 ezer embert foglalkoztatott.

 A Grudfos a világ legnagyobb szivattyúkat gyártó vállalata - mondta Carsten Bjerg Grundfos csoport elnöke. Hangsúlyozta, hogy a fehérvári a cég harmadik magyarországi gyára. Mint mondta azért esett Székesfehérvárra a választásuk, mert itt jó infrastruktúra, képzett munkaerő található. Köszönetet mondott a város önkormányzatának is a segítőkészségért, amit a céggel szemben tanúsított.

 Az átadási ünnepségen a Fehérvár polgármestere Warvasovszky Tihamér a város gazdaságával kapcsolatban kiemelte, hogy az utóbbi 5 évben 6000 új munkahely létesült itt. Elhangzott, hogy Fehérvár tovább javítja a közlekedési feltételeket, ugyanis tervezik már az elkerülő út második ütemének építését, illetve a Börgöndi Repülőtér megvalósulásához is nagy reményeket fűz a város.

 Az üzemben az idén két szennyvízszivattyú típusból 200-210 ezer darabot gyártanak, jövőre pedig várhatóan 300 ezer darabra nő a termelés. A termékeket a világ szinte minden pontjára szállítják. A cég küldetése szerint a foglalkoztatottak mintegy három százaléka csökkentett munkaképességű lesz. November elsejétől első lépcsőben négy-öt, majd a későbbiek során tizenhat dolgozónak teremtenek foglalkoztatási lehetőséget.

 



Oldal küldése emailben    Oldal nyomtatása

Adóiroda

Ügyfélszolgálat

Főépítészi Iroda

Ügyintézés
   Webkamera

Belépés

Hírek