2024. Szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés
 
 Gazdaság - 2008. 04. 07.
Idén 2,3 százalékkal nő a GDP Magyarországon
A tavalyi év kedvezőtlen öröksége nyomán az idén 2-2,5 százalékkal, valószínűleg 2,3 százalékkal nő a GDP, az átlagos infláció 6 százalékra csökken, ez a Pénzügykutató Zrt., új konjunktúra jelentésének két legfontosabb eleme – mondta Petschnig Mária Zita, az intézet főmunkatársa. A kedvezőtlen örökség az idei fogyasztói árakra is hat.

A 12 havi infláció 2007 decemberben 7,4 százalék volt – a korábban várt 5-5,5 százalék helyett – és az áthúzódó hatások valamint a világpiaci energiaárak és az élelmiszerárak miatt 2008-ra nem esik 6 százalék alá - magyarázta Petschnig Mária Zita, emlékeztetve arra, hogy az eredeti konvergenciaprogram 3,3 százalékos inflációt rögzített 2008-ra.

A tavalyi szigorú fiskális-, és jövedelempolitika miatt a gazdaság túlhűtött állapotban van - mondta a kutató. Az államháztartási hiány 2007-ben GDP arányosan 5,5 százalékra csökkent a tervezett 6,8 százalék helyett, a reálkeresetek pedig a statisztika szerint 4,8 százalékkal csökkentek, de a Pénzügykutató számítása szerint ennél nagyobb mértékben, 6,4 százalékkal zsugorodtak.

A baj az, hogy miközben a tavaly elért 5,5 százalékos államháztartási hiány igen kedvező, addig a gazdaságpolitika hitelességének javulása elmaradt - tette hozzá.

A Pénzügykutató az Európai Uniós pénzek kedvező hatásával is számolva erre az évre a beruházások 2,3-3 százalékos növekedését prognosztizálja, miközben a háztartások fogyasztása minimálisan egy százalékkal emelkedik.

Az intézet szerint a folyó fizetési mérleg várhatóan 5,3 milliárd eurós deficittel zár. Az államháztartás GDP arányos hiánya eredményszemléletben 4 százalékra csökken. A jegybanki alapkamat a jelenlegi 8 százalékról az év végére 7,5 százalékra mérséklődhet – jelezte Várhegyi Éva, az intézet főmunkatársa.

Lengyel László elnök-vezérigazgató szerint most a kormány „béna állapotba” került, amelyből három lehetséges opció következhet: előrehozott választás, új kormány új koalíciós felállással, vagy egy átmeneti szakértői kormány. A politikai bizonytalanság kedvezőtlenül hat a gazdaságra, a befektetői döntésekre – tette hozzá.

– Remélem nem lesz adócsökkentés 2009-ben – felelte egy kérdésre Antal László. A Pénzügykutató szakértője szerint adócsökkentésre csak egy felívelő gazdaságban van kedvező terep, vagy ha arról politikai konszenzust kötnek a politikai erők. Az ismert közgazdász az egykulcsos adót sem tartja kívánatosnak, véleménye szerint adócsökkentésbe akkor lehet belevágni, ha arra 600-800 milliárd forint költségvetési forrás áll rendelkezésre, 200 milliárdból csak apró racionalizálást lehet végrehajtani.

Oldal küldése emailben    Oldal nyomtatása

Adóiroda

Ügyfélszolgálat

Főépítészi Iroda

Ügyintézés
   Webkamera

Belépés

Hírek