2024. Szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés
 
 Gazdaság - 2008. 04. 14.
Sok feketemunkás bukott le idén
Míg tavaly összesen 72 ezer, idén már az első három hónap alatt közel húszezer feketemunkás bukott le. Az ellenőrzött majdnem 11 ezer cég csaknem hatvan százaléka követett el valamilyen szabálytalanságot. Közülük négyezernél is több volt az illegálisan foglalkoztató. Az illegális foglalkoztatások kívül a szabadságra vonatkozó szabályokat sértik meg a leggyakrabban a cégek.

Nem a renitens munkaadók száma sok, hanem azon munkavállalóké, akikkel szemben a vállalatok vétenek. Az első három hónap alatt a súlyos jogsértések egyötödét a szabadság nem jogszerű kiadása tette ki, ez több mint tízezer munkavállalót érintett. Az ilyen típusú szabálytalanságok elsősorban a feldolgozóipari és a kereskedelmi vállalkozásokra jellemzők.

E regulák betartását az OMMF ez évben kiemelten ellenőrzi. Különösen, hogy az egy évvel ezelőtti munka törvénykönyve módosítása és a tavalyi átmeneti időszak után 2008 az első olyan esztendő, amikor csak kivételesen fontos gazdasági érdekre hivatkozva lehet az előző évi alapszabadság egynegyedét átcsoportosítani. A tavalyról így megmaradt szabadnapokat is ki kellett már adni, méghozzá március végéig, illetve a kollektív szerződés alapján erre június 30-ig van még lehetőségük.

Oldal küldése emailben    Oldal nyomtatása

Adóiroda

Ügyfélszolgálat

Főépítészi Iroda

Ügyintézés
   Webkamera

Belépés

Hírek