2024. Szeptember 09. Ádám, Péter

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés
 
 Gazdaság - 2008. 11. 19.
Alelnökévé választotta Németh Lászlót a Fogyasztóvédő Egyesületek Szövetsége
Tizennégy non-profit szervezet a mai napon Fogyasztóvédő Egyesületek Szövetsége (FESZ) néven új civil tömörülést hozott létre Budapesten. Az új civil tömörülés alapító tagjai között van a Székesfehérvári Fogyasztóvédő Egyesület is, amelynek vezetőjét, Németh Lászlót a szövetség alelnökévé választották.

A szövetség célja a fogyasztók jobb képviselete az eddig önállóan működő szervezetek munkájának összehangolásával, és más szakmai szervezetek együttműködésének javításával. A tizennégy fogyasztóvédő, vagy ilyen tevékenységet is folytató civil szervezet a szövetség megalakulásának kimondása, majd az alapszabály elfogadása után megválasztotta vezetőit. A szövetség elnöke dr. Borsány György lett (Csepeli Fogyasztóvédelmi Egyesület). Németh Lászlót, a Székesfehérvári Fogyasztóvédelmi Egyesület vezetőjét alelnöknek választotta meg a  Fogyasztóvédő Egyesületek Szövetsége. A Székesfehérvári Fogyasztóvédő Egyesület az új civil tömörülés alapító tagjai között szerepel.

Oldal küldése emailben    Oldal nyomtatása

Adóiroda

Ügyfélszolgálat

Főépítészi Iroda

Ügyintézés
   Webkamera

Belépés

Hírek