2024. Szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés

Kultúra  -  2016. 04. 12. 14:24
"Jó nekünk itt lenni" - hétvégén lesz a Prohászka templom búcsúja
Szombaton a Karitász Csoport szervezésében jótékonysági koncertre kerül sor, melyen kodályos diákok lépnek fel, míg Jó Pásztor Napján, azaz vasárnap reggeltől egészen délutánig érdekes programokkal várják mind a gyerekeket, mind a felnőtteket!
Kultúra  -  2016. 04. 12. 09:09 - A cikk KÉPGALÉRIÁT tartalmaz
VI. Fehérvári Versünnep - találkozó a szombati döntő előtt
Illyés Gyula, Pilinszky János, Vörösmarty Mihály és Tóth Árpád versei is hallhatók lesznek április 16-án, szombaton a VII. Fehérvári Versünnepen. Idén is színes, ám sokszor nehezen mondható versekkel készültek a fehérvári középiskolások. A résztvevők, hagyományosan egy közös vacsorán találkoztak a döntő előtt a zsűri tagjaival. Az április 16-i döntő a szent István Művelődési Házban, ahova szeretettel várják az irodalomkedvelő közönséget!
Kultúra  -  2016. 04. 12. 08:47
Hétvégén lesz a IX. Kert-Expo Székesfehérváron
Hétvégén a Bregyóban lesz a magyar agrárágazat egyik jelentős szakmai kiállítása és vására Székesfehérváron, ahol a kertépítők, kertberendezők hasznos tanácsokat, ötleteket adnak és a dísznövényeken kívül megjelennek a hazai mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeket előállító vállalkozások, gazdászok, háztáji termelők is.
Kultúra  -  2016. 04. 11. 13:40 - A cikk VIDEÓT tartalmaz
Virágok a költészet napján a Munkácsy diákjaitól
A Munkácsy Mihály Általános Iskola tíz osztály részvételével, a költő, József Attila utcai szobra előtt versmondó flasmobbal csatlakozott az országos ünnepi eseményekhez. A szervezők idén úgy döntöttek, hogy az iskola falain kívül, flashmob formájában tartják meg a programot. A megemlékezés végén diákok virágokat helyeztek el a költő szobra előtt.
Kultúra  -  2016. 04. 11. 12:26 - A cikk KÉPGALÉRIÁT tartalmaz
Költőnk és kora - Vasvárisok nyerték a költészet napi irodalmi vetélkedőt
Összesen 18 csapat nevezett, a zsűri és a szervezők döntése alapján pedig 12-en kerültek be az április 11-i döntőbe, közülük hat csapat versenyzett hétfőn délelőtt. Az irodalmi vetélkedőt, idén már 25. alkalommal A Szabadművelődés Háza és a Tarsoly Ifjúságért Egyesület szervezte „Költőnk és kora” címmel. A középiskolásoknak József Attila munkásságáról, életéről, koráról, irodalomtörténeti jelentőségéről, hatásáról kell számot adniuk a versenyen.
Kultúra  -  2016. 04. 11. 10:55
Ünnepélyes megnyitóval és kiállítással kezdődött a Zentais Hét
A megnyitón, a diákok évfolyamon- ként szavalták el a Himnusz nyolc versszakát. A hét folyamán érdekes, izgalmas bemutatók, foglálkozások és természettudományos kalandozások is várják a diákokat. Az ünnepi héten a földszinti aulában az alsós, az emeleti folyosón pedig a felsős tanulók alkotásaiból nyílt kiállítás és Rákász Gergely orgonaművész is ellátogatott a hétfői napon az intézménybe.
Kultúra  -  2016. 04. 11. 07:31
Flashmob és versposztolás a magyar költészet napján
 A magyar költészet napján, április 11-én, hétfőn és a hét folyamán több programmal tisztelegnek a magyar líra előtt Székesfehérváron. Mindenki találhat korosztályának és érdeklődésének megfelelő rendezvényt, hiszen lesz versmondó flashmob, idén is lehet verseket posztolni, részt vehetünk koncerteken, felolvasásokon, beszélgetéseken a magyar irodalmi élet szereplőivel.
Kultúra  -  2016. 04. 10. 21:26
A Tóparti lett a Fejér Megyei Diáknapok fesztiváldíjasa
Vasárnap tartották Duna- újvárosban a Fejér Megyei Diáknapok gáláját, amelyen a háromnapos kulturális fesztivál legjobb előadásai szerepeltek. A színes, színvonalas záróprogramon adták át a különdíjakat, a kategóriagyőztesek elismeréseit, valamint a nagydíjakat és a fesztiváldíjat – amit 2016-ban a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola kapott.
Kultúra  -  2016. 04. 09. 11:49 - A cikk KÉPGALÉRIÁT tartalmaz
Csodás képzőművészeti munkák, kiemelkedő színpadi produkciók a VAGYOK 2016-on
Mintegy negyven kiállító művét csodálhatták meg szombaton az érdeklődők a „VAGYOK 2016” elnevezésű rendezvényen. A Székesfehérvári Első Lions Club által szervezett Vakok és Gyengénlátók Országos Kulturális és Művészeti Találkozóján a képzőművészeti tárlat mellett egésznapos, színvonalas programokkal is várták az érdeklődőket a Köfém Művelődési Házban.
Kultúra  -  2016. 04. 09. 10:46
A fél élet című darabot játsszák szombaton este az Igézőben
Szombaton este 19.00 órától újabb kulturális programra várnak minden érdeklődőt az Igézőbe (Basa utca 1.). A közkedvelt közösségi John Mighton: Félélet című darabját tekinthetik meg az érdeklődők a Szabad Színház előadásában. A Nagy Judit által rendezett darabban két idős ember története fonódna újra egymásba, és folytatódna onnan, ahol évtizedekkel ezelőtt, a világháború miatt megszakadt.


Oldal küldése emailben    Oldal nyomtatása

Adóiroda

Ügyfélszolgálat

Főépítészi Iroda

Ügyintézés
   Webkamera

Belépés

Hírek