2024. Szeptember 11. Teodóra, Jácint, Igor, Helga

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés

Kultúra  -  2016. 02. 23. 14:24
Hangszervarázs a Zeneházban - játékos ismerkedés a komolyzenével
A „Hangszervarázs” című előadásra várták kedden a fehérvári óvodásokat a a Budai úti Zeneházban. A program keretében óvodásoknak tartottak hangszerbemutatót Nagy Mária, az Állami Operaház zenekarának művésze vezetésével, a műsorban közreműködtek az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészei is.
Kultúra  -  2016. 02. 23. 09:00
Tudomány minden mennyiségben - Kodolányi szabadegyetem Fehérváron
A Kodolányi János Főiskola tudományos életének részeként a 2015/16-os tanév második félévében is folytatódik a már hagyományosnak mondható Kodolányi Szabadegyetem előadássorozat a Városi Levéltár és Kutatóintézet, valamint a Fejér Megyei Hírlap együttműködésével. Az első előadást február 24-én 16 órától Romsics Ignác akadémikus tartja a KJF nagyelőadójában.
Kultúra  -  2016. 02. 22. 18:52
Öreghegyi Disputa L.Simon Lászlóval
L. Simon László József Attila-díjas író, költő lesz a vendége a következő Öreghegyi Disputának február 23-án, kedden 18 órakor az Öreghegyi Közösségi Házban.  A beszélgetést Bobory Zoltán költő, a Vörösmarty Társaság elnöke vezeti. Az irodalmi program témája az A római szekér és Japán hajtás című művek.
Kultúra  -  2016. 02. 22. 12:17
Horvát történelmi estre és Wass Albert Maratonra invitál a Szent István Művelődési Ház
Két izgalmas programra invitálja az érdeklődőket a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház ezen a héten. Február 25-én, csütörtökön este kerül sor az „Időutazás – 800 közös év” című, zenés-táncos, irodalmi-történelmi estre. Fejér megye negyedik alkalommal csatlakozik a Wass Albert Maratonhoz, a 25 órás felolvasás február 26-án, pénteken este Székesfehérváron kezdődik, majd Dunaújvárosban folytatódik.
Kultúra  -  2016. 02. 22. 08:04
Április 30-ig lehet pályázni a Lánczos-Szekfű ösztöndíjra
A "Lánczos Kornél - Szekfű Gyula Ösztöndíj Közalapítvány" Kuratóriuma idén is pályázatot hirdet a városban élő, dolgozó vagy a várossal szellemi kapcsolatban álló alkotók, kutatók, művészek számára. A pályázatok benyújtásának határideje: 2016. április 30.
Kultúra  -  2016. 02. 21. 08:50 - A cikk KÉPGALÉRIÁT tartalmaz
Gálaest Illényi Katicával és az Alba Regia Szimfonikusokkal a Vörösmarty Színházban
Magyarország zenei életének különleges egyénisége Illényi Katica Liszt-Ferenc díjas hegedűművész, aki az Alba Regia Szimfonikus Zenekarral egy rendkívül izgalmas és élvezetes gálaműsort adott szombaton két időpontban is a Vörösmarty Színházban. Illényi Katica énekelt, táncolt, hegedült és megszólaltatta a theremint, ami egy elektromos hangszer és érintés nélkül, pusztán gesztusokkal, mozdulatokkal generál bársonyos hangokat, dallamokat
Kultúra  -  2016. 02. 21. 08:09 - A cikk KÉPGALÉRIÁT tartalmaz
Zászlósbor Gálaest a Szent István Művelődési Házban
Szombaton, a Szent István Művelődési Házban rendezték, az Év zászlósbora – 2016. díjátadó borgálát. A Noé-hegyi Szent István Borlovagrend, Borbarát Generációk estélyének vendégeit, Róth Péter alpolgármester köszöntötte. A Borászati Szakbizottság, a Nagytanács és a szakértői zsűri minősítése alapján, ebben az évben a Hegedűs Családi Borászat, Nadapi zengő bora viselheti egy éven keresztül, „a Királyi Város Bora” címet.
Kultúra  -  2016. 02. 20. 12:13 - A cikk KÉPGALÉRIÁT tartalmaz
Toros és Pálinkafesztivál Fehérváron lakodalmassal
Idén már ötödik alkalommal költözött falusi, disznótoros hangulat a fehérvári belváros szívébe. Hétvégén rendezik az Alba Pláza előtt az V. Toros és Pálinkafesztivált: három napon keresztül háztáji kolbászok, húsok, sertésből készült ételek, ínyenc fogások és falusi desszertek is megtalálhatók a kínálatban.
Kultúra  -  2016. 02. 20. 10:15
Mi van a ládikóban? - bábelőadást tartanak vasárnap az Igézőben
2016. február 21-én, vasárnap délelőtt ismét kulturális programra várnak mindenkit a székesfehérvári Igézőbe (Basa utca 1.). A Holdfű Színház előadásában a Mi van a ládikóban? című darabot tekinthetik meg az érdeklődők. A Benedek Elek nyomán feldolgozott magyar népmese vasárnap délelőtt 11.00 órakor kezdődik az Igézőben.
Kultúra  -  2016. 02. 19. 10:58
A hazai rock-metal élvonal is fellép a FEZEN-en
 A dupla nagy- színpaddal készülő huszadik FEZEN fesztiválon, természetesen nem csak a külföldi zenekarok kapnak nagy hangsúlyt, a rock-metal és az alter-pop közönség is találkozhat hazai kedvenceivel. Most az előbbiekkel rukkolt elő a fehérvári fesztivál, de jövő hétre a lazább műfajokból is ígérnek egy adag fellépőt a szervezők.


Oldal küldése emailben    Oldal nyomtatása

Adóiroda

Ügyfélszolgálat

Főépítészi Iroda

Ügyintézés
   Webkamera

Belépés

Hírek