2024. Március 29. Auguszta, Bertold

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés
Főépítészi tájékoztatók
Felhívás

a „Schmidl Ferenc Építészeti Díj” 2017. évi kitüntetettjeire történő javaslattételre

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata díjak, kitüntető címek, elismerések alapításával és adományozásával kívánja kifejezni tiszteletét és megbecsülését mindazon személyek és közösségek iránt, akik életművükkel, munkájukkal, a város közéletében való közreműködésükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, maradandót alkottak, vagy más, a köz érdekében végzett tevékenységükkel segítették Székesfehérvár szellemi és anyagi gyarapodását.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzati díjak, kitüntető címek alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 4/2014. (I.31.) önkormányzati rendeletével módosított 14/2011.(VI.10.) önkormányzati rendelet értelmében a „Schmidl Ferenc Építészeti Díj” adományozására vonatkozóan várjuk a javaslatokat.

A „Schmidl Ferenc Építészeti Díj” adományozható annak az építész tervezőnek, aki Székesfehérvár közigazgatási területén belül, 1990. után megvalósult építészeti alkotása révén hozzájárult Székesfehérvár városképének fejlődéséhez, építészeti kultúrájának előmozdításához, az épített környezet minőségének javításához. Az elismerés adományozásával elhunyt személy emléke is megtisztelhető. Évente egy díj kerül átadásra.

A díj adományozására bármely természetes vagy jogi személy javaslatot tehet, a tervezők saját alkotásaikat is nevezhetik.

A „Schmidl Ferenc Építészeti Díj”-ra tett javaslatnak tartalmaznia kell

§  a javaslattevő nevét és elérhetőségét,

§  a javasolt építész nevét és elérhetőségét,

§  a javaslat indokául szolgáló, Székesfehérváron megvalósult, 1990. után épült épület

-         leírását,

-         fényképeit,

-         megértéséhez szükséges mértékű, léptékű, építészeti tervlapjait,

-         látványterveit.

A javaslat dokumentálásának formai követelményei:

§  legfeljebb 3 db álló A3 formátumú, színes kivitelű papír nyomat kemény alátétre kasírozva vagy arra nyomtatva, valamint

§  a papír nyomatokkal megegyező tartalmú, egy példány digitális adathordozón rögzített szöveges és képi dokumentáció, Pdf formátumban.

 A benyújtásra kerülő javaslat csomagolásán kérjük tüntessék fel: „Schmidl Ferenc Építészeti Díj”

A javaslatokat 2017. május 31-ig írásban lehet benyújtani:

§  leadhatóak a Polgármesteri Hivatal Városház tér 1. szám alatti portáján,

§  postán elküldhető Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Főépítészi Iroda címére: 8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.

A javaslatokat az alábbi tagokból álló díjbizottság véleményezi:

§  a Magyar Építész Kamara által delegált tag,

§  a Magyar Építőművészek Szövetsége által delegált tag,

§  a Fejér Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal állami főépítésze,

§  Székesfehérvár városi főépítésze,

§  a városi főépítész által javasolt Kossuth díjas építész.

 „Schmidl Ferenc Építészeti Díj” átadására ez év októberében, az Építészet Világnapja alkalmából tartott rendezvényen kerül sor.

Korábbi évek díjazottjai:

§  2014.: Pordán- H. Ferenc

§  2015.: Szakál Csaba

162016. Fodróczy József

2017.03.31.

KLÍMA BERENDEZÉSEK KÜLTÉRI EGYSÉGEINEK ELHELYEZÉSE TÁRSASHÁZAKON

A társasházakon az egyedi klíma berendezések kültéri egységeinek elhelyezése tárgyában évről-évre egyre több megkeresés érkezik a Főépítészi iroda felé a  lakók és a közös képviselők bizonytalanságából adódóan.  A probléma jogszabályi hátterét és a szükséges eljárások eseteit találja e tájékoztatóban.

Az építés helyi rendjét a város helyi építési szabályzata és szabályozási terve szabályozza, melyet a település egyedi jellegzetességű részeinek megfelelő területi hatályú önkormányzati rendeletek tartalmazzák.

A város társasházainak túlnyomó többsége Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Székesfehérvár Megyei Jogú Város külterületének valamint egyes belterületi területrészeinek szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról szóló 7/2004.(II.24.) rendelete ( a továbbiakban: HÉSZ) hatálya alá tartozik.

A Belváros területén fekvő társasházi ingatlanok pedig a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 8/2004.(II.24.) rendelete a Belváros és tágabb környezetének szabályozási terve és helyi építési szabályzata ( a továbbiakban: Belváros HÉSZ) hatálya alá tartoznak. A Belváros területén a Belváros HÉSZ 1.§ (1) bekezdése értelmében az  Ybl Miklós utca - Mészöly Géza utca – Malom utca – Honvéd utca - Dózsa György út – Ányos Pál utca – Szekfű Gyula utca – Várkörút – Prohászka Ottokár utca – Vak Bottyán köz – Vörösmarty tér nyugati oldala mögötti Műemléki Környezet – Palotai út – Piac tér – Mátyás király körút által határolt területet kell érteni.

Az épületgépészeti berendezések – köztük a klíma berendezések kültéri egységeinek - elhelyezésére vonatkozóan mindkét hatályos jogszabály tartalmaz előírásokat.

A HÉSZ 6. § (13) bekezdése szerint

„ Épületgépészeti berendezések belterületen - a gazdasági területek (Gip, Gksz) kivételével - az alábbi szabályok betartása mellett helyezhetők el:

a)    Az épületek közterület felöli homlokzatán újonnan égéstermék kivezetése, klímaberendezések kültéri egysége és antenna nem helyezhető el.

b)   Az épületen kívül vezetett gázkémény építése kizárólag a hátsó, közterület felöl takart homlokzaton burkolattal ellátva lehetséges.

c)    Az úszótelkes épületeknél az égéstermék kivezetése, klímaberendezések kültéri egysége és antenna csak a tetőfelületen helyezhető el, kivéve a d) pontban meghatározott eseteket.

d)   Fűtéskorszerűsítésnél az égéstermék kivezetése egységes megjelenésben az épület közterület felöli homlokzatán is megjelenhet.

e)    Az épületek közterület felöli homlokzataira és 10 foknál meredekebb tetőfelületeire napenergia hasznosító berendezés a Vt, Vk, Ln és Lk jelű övezetekben nem telepíthető. A tetőfelületekre a napenergia hasznosító berendezés csak közterület felöl takartan helyezhetők el.”

A Belváros HÉSZ 15. § (1) bekezdése szerint

„Épületgépészeti berendezések:

a)    Kültéri épületgépészeti, elektromos, távközlési berendezést közterületről, és közhasználat elöl el nem zárható területről látható homlokzaton, tetősíkon nem lehet elhelyezni.

b)   Kültéri épületgépészeti, elektromos, távközlési berendezést közterületről, és közhasználat elöl el nem zárható területről nem látható homlokzaton és tetősíkon épületszerkezettel takartan kell elhelyezni.

c)    Bármely füstelvezető, szellőző kizárólag épített kéménytestben helyezhető el, kivéve a „Vt-4.2” jelű övezetben, ahol homlokzati szellőző elhelyezhető, de kizárólag az épületre készített egységes terv szerint, egy ütemben.”

Az iparosított (pl. panelos, blokkos, alagútzsalus) technológiával épült társasházak nagyrészt úszótelkes ingatlanok, tehát az épületek telkét, - mely általában az épület homlokzata előtti 1m es sáv - a közterület minden oldalról körülveszi.

A fentiek értelmében

1.      az esetek többségében a társasházak közterület felöli homlokzatán újonnan klímaberendezések kültéri egysége nem helyezhető el;

2.      a Belváros területének kivételével a klímaberendezések kültéri egysége csak a tetőfelületen helyezhető el;

3.      kivételes esetekben, azaz a Belvárosban, ha az épületnek van a közterületről nem látható homlokzata, vagy tetősíkja a kültéri egységet épületszerkezettel takartan el lehet helyezni.

A 3. pont szerinti kivételes esetben az épületgépészeti berendezés elhelyezéséhez - ha ahhoz nem kell az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit megváltoztatni, átalakítani, elbontani, kicserélni, megerősíteni vagy újjáépíteni- nem kell sem az építésügyi hatóság engedélye, ugyanakkor vagy az örökségvédelmi hatóság tudomásulvétele, vagy a polgármester településképi hozzájárulása szükséges.

·         az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 1. számú melléklete 23. pontjának értelmében a klíma berendezés építményen vagy építményben való elhelyezése, nem építési engedély köteles tevékenység;

·         A Belváros egésze országosan védett műemléki jelentőségű terület és műemléki környezet. A régészeti örökség és a műemléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 39/2015. (III. 11.) Korm. rendelet ( a továbbiakban: Örökségvédelmi korm.r.) 38.§ (1) ga) pontja értelmében örökségvédelmi engedély nélkül, a hatóság számára történő bejelentés alapján végezhető tevékenység a műemléki környezetben a műemlék megjelenését befolyásoló, a műemlék felé eső vagy közterületről a műemlékkel együtt megjelenő építmény homlokzatának megváltoztatása, átalakítása.  Ilyen esetben az örökségvédelmi bejelentési eljárás lefolytatásához az illetékes járási építésügyi és örökségvédelmi hivatalhoz kell fordulni. Az Örökségvédelmi korm. r. 2.§ (1) a) pontja, valamit 1. sz. melléklete értelmében az illetékes a Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala. ( 8000 Székesfehérvár, Honvéd utca 8.).

·         A Belváros egésze településképi szempontból kiemelt területe a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről szóló 6/2013. (II.18.) önkormányzati rendelete ( továbbiakban: Önk.R) 3.§ (1) bekezdése értelében.  Az Önk.R. 4.§-a és az 1. sz. melléklet értelmében a kültéri egység elhelyezése településképi bejelentési eljárás hatálya alá tartozik.  A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 23. § (1) bekezdése értelmében a nyilvántartott műemléki értéket, a műemléket érintő vagy műemléki környezetben, műemléki jelentőségű területen az örökségvédelmi hatósághoz történő bejelentéshez vagy örökségvédelmi engedélyhez kötött tevékenység esetében településképi bejelentési eljárást nem folytathat le a polgármester.  Ezért a településképi bejelentési eljárást csak abban az esetben kell lefolytatni, ha az ügyben az örökségvédelmi hatóság nem jár el, mert a kültéri egység elhelyezése nem befolyásolja műemlék megjelenését, vagy az érintett homlokzat nem a műemlék felé esik, illetve a közterületről a műemlékkel együtt nem jelenik meg.

A településkép bejelentési eljárásról a város honlapján – www.szekesfehervar.hu - minden információ megtalálható a következő rövid elérési útvonalon:

http://onkormanyzat.szekesfehervar.hu/index.php?pg=page_115347

2016.04.06. 


Felhívás

a „Schmidl Ferenc Építészeti Díj” 2016. évi kitüntetettjeire történő javaslattételre

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata díjak, kitüntető címek, elismerések alapításával és adományozásával kívánja kifejezni tiszteletét és megbecsülését mindazon személyek és közösségek iránt, akik életművükkel, munkájukkal, a város közéletében való közreműködésükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, maradandót alkottak, vagy más, a köz érdekében végzett tevékenységükkel segítették Székesfehérvár szellemi és anyagi gyarapodását.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzati díjak, kitüntető címek alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 4/2014. (I.31.) önkormányzati rendeletével módosított 14/2011.(VI.10.) önkormányzati rendelet értelmében a „Schmidl Ferenc Építészeti Díj” adományozására vonatkozóan várjuk a javaslatokat.

A „Schmidl Ferenc Építészeti Díj” adományozható annak az építész tervezőnek, aki Székesfehérvár közigazgatási területén belül, 1990. után megvalósult építészeti alkotása révén hozzájárult Székesfehérvár városképének fejlődéséhez, építészeti kultúrájának előmozdításához, az épített környezet minőségének javításához. Az elismerés adományozásával elhunyt személy emléke is megtisztelhető. Évente egy díj kerül átadásra.

A díj adományozására bármely természetes vagy jogi személy javaslatot tehet, a tervezők saját alkotásaikat is nevezhetik.

A „Schmidl Ferenc Építészeti Díj”-ra tett javaslatnak tartalmaznia kell

§  a javaslattevő nevét és elérhetőségét,

§  a javasolt építész nevét és elérhetőségét,

§  a javaslat indokául szolgáló, Székesfehérváron megvalósult, 1990. után épült épület

-         leírását,

-         fényképeit,

-         megértéséhez szükséges mértékű, léptékű, építészeti tervlapjait,

-         látványterveit.

A javaslat dokumentálásának formai követelményei:

§  legfeljebb 3 db álló A3 formátumú, színes kivitelű papír nyomat kemény alátétre kasírozva vagy arra nyomtatva, valamint

§  a papír nyomatokkal megegyező tartalmú, egy példány digitális adathordozón rögzített szöveges és képi dokumentáció, Pdf formátumban.

 A benyújtásra kerülő javaslat csomagolásán kérjük tüntessék fel: „Schmidl Ferenc Építészeti Díj”

A javaslatokat 2016. május 31-ig írásban lehet benyújtani:

§  leadhatóak a Polgármesteri Hivatal Városház tér 1. szám alatti portáján,

§  postán elküldhető Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Főépítészi Iroda címére: 8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.

A javaslatokat az alábbi tagokból álló díjbizottság véleményezi:

§  a Magyar Építész Kamara által delegált tag,

§  a Magyar Építőművészek Szövetsége által delegált tag,

§  a Fejér Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal állami főépítésze,

§  Székesfehérvár városi főépítésze,

§  a városi főépítész által javasolt Kossuth díjas építész.

 „Schmidl Ferenc Építészeti Díj” átadására ez év októberében, az Építészet Világnapja alkalmából tartott rendezvényen kerül sor.

Korábbi évek díjazottjai:

§  2014.: Pordán- H. Ferenc

§  2015.: Szakál Csaba

2016. 03.17.

Felhívás

a „Schmidl Ferenc Építészeti Díj” 2015. évi kitüntetettjeire történő javaslattételre

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata díjak, kitüntető címek, elismerések alapításával és adományozásával kívánja kifejezni tiszteletét és megbecsülését mindazon személyek és közösségek iránt, akik életművükkel, munkájukkal, a város közéletében való közreműködésükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, maradandót alkottak, vagy más, a köz érdekében végzett tevékenységükkel segítették Székesfehérvár szellemi és anyagi gyarapodását.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzati díjak, kitüntető címek alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 4/2014. (I.31.) önkormányzati rendeletével módosított 14/2011.(VI.10.) önkormányzati rendelet értelmében a „Schmidl Ferenc Építészeti Díj” adományozására vonatkozóan várjuk a javaslatokat.

A „Schmidl Ferenc Építészeti Díj” adományozható annak az építész tervezőnek, aki Székesfehérvár közigazgatási területén belül, 1990. után megvalósult építészeti alkotása révén hozzájárult Székesfehérvár városképének fejlődéséhez, építészeti kultúrájának előmozdításához, az épített környezet minőségének javításához. Az elismerés adományozásával elhunyt személy emléke is megtisztelhető.

 

A díjak adományozására bármely természetes vagy jogi személy - beleértve a megvalósult épület építész tervezőjét - javaslatot tehet.

 

A „Schmidl Ferenc Építészeti Díj”-ra tett javaslatnak tartalmaznia kell

a javaslattevő nevét és elérhetőségét,

a javasolt építész nevét és  elérhetőségét,

a javaslat indokául szolgáló, Székesfehérváron megvalósult, 1990. után épült épület

-         leírását,

-         fényképeit,

-         megértéséhez szükséges mértékű, léptékű, építészeti tervlapjait,

-         látványterveit.

A javaslat dokumentálásának formai követelményei:

  - legfeljebb 3 db álló A3 formátumú, színes kivitelű papír nyomat kemény alátétre kasírozva vagy arra nyomtatva, valamint

  - a papír nyomatokkal megegyező tartalmú, egy példány digitális adathordozón rögzített szöveges és képi dokumentáció, Pdf formátumban.

 -  A benyújtásra kerülő javaslat csomagolásán kérjük tüntessék fel: „Schmidl Ferenc Építészeti Díj”

 

A javaslatokat 2015. május 31-ig írásban lehet benyújtani:

-  leadhatóak a Polgármesteri Hivatal Városház tér 1. szám alatti portáján,

- postán elküldhető Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Főépítészi Iroda  címére:

-         8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.

 

A javaslatokat az alábbi tagokból álló díjbizottság véleményezi:

-  a Magyar Építész Kamara által delegált tag,

-  a Magyar Építőművészek Szövetsége által delegált tag,

-  a Fejér Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal állami főépítésze,

-  Székesfehérvár városi főépítésze,

-  a városi főépítész által javasolt Kossuth díjas építész.

 A „Schmidl Ferenc Építészeti Díj” átadására az Építészet Világnapja alkalmából tartott rendezvényen kerül sor.

2015.03.02. 


Tisztelt Érdeklődő! 

Kedves Kolléga! 

Főépítész úr nevében szíves figyelmébe ajánlom a Magyar Művészeti Akadémia alábbi rendezvényét.  

Az Ybl Miklós Emlékház 2014 pályázat kiállítása

2015. február 5-től február 19-ig megtekinthetők a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata „Ybl Miklós Emlékház 2014" című építészeti pályázatának pályaművei 

a Székesfehérvár MJV Polgármesteri Hivatal 1. emeleti galériáján. 

Cím:  Székesfehérvár, Városház tér 1.

A kiállítás nyitvatartása: hétfőtől csütörtökig 9-16 óra, pénteken 9-12 óra között.

 


TÁJÉKOZTATÓ

A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁST ÉRINTŐ JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSRÓL

Székesfehérvár történeti városmagja a 3800 műemléki azonosítójú, országosan védett műemléki jelentőségű terület, mely  Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről szóló 6/2013. (II.18.) az önkormányzati rendelet 3.§-ban meghatározott településképi szempontból kiemelt jelentőségű terület része.

Az önkormányzati rendelet értelmében településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni a településképi szempontból kiemelt területen belül tervezett - az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI.08.) Kormányrendeletben meghatározott, egyes ,-  építési engedély nélkül végezhető  építési tevékenységeket megelőzően.

Építési engedély nélkül végezhető - többek között -  a műemléki jelentőségű területen (a telek közterületi határához legközelebb, de legfeljebb 50 méterre álló meglévő épület átalakításának kivételével)  az építési engedéllyel építhető építmény felújítása, helyreállítása, korszerűsítése, homlokzatának megváltoztatása, ha az építési tevékenységgel az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit nem kell megváltoztatni, átalakítani, elbontani, kicserélni, megerősíteni vagy változatlan formában újjáépíteni.

A 2014. március 15-én hatályba lépett jogszabályváltozások értelmében változott a műemléki jelentőségű területen, a telken álló, nem műemlék  építmények közterület felé eső homlokzatainak az építmény megjelenését érintő átalakítása, felújítása  tárgyú eljárások rendje.

A régészeti örökség és a műemléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 393/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet 3.§ (3) bekezdése értelmében  a műemléki jelentőségű területen örökségvédelmi engedély szükséges a telken álló építmények közterület felé eső homlokzatainak az építmény megjelenését érintő átalakításához, felújításához.

A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 23. § (1) bekezdés értelmében műemléket érintő vagy műemléki jelentőségű területen örökségvédelmi engedélyhez kötött tevékenység esetében a polgármester településképi bejelentési eljárást nem folytathat le.

Továbbra is a településképi bejelentési eljárás hatálya alá tartozik azonban a  műemléki jelentőségű területen a telek közterületi határától  50 méternél távolabb álló, építési engedéllyel építhető építmény felújítása, helyreállítása, korszerűsítése, homlokzatának megváltoztatása, ha az építési tevékenységgel az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit nem kell megváltoztatni, átalakítani, elbontani, kicserélni, megerősíteni vagy változatlan formában újjáépíteni.

2014.07.21.


 Felhívás

a „Schmidl Ferenc Építészeti Díj” 2014. évi kitüntetettjeire történő javaslattételre

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata díjak, kitüntető címek, elismerések alapításával és adományozásával kívánja kifejezni tiszteletét és megbecsülését mindazon személyek és közösségek iránt, akik életművükkel, munkájukkal, a város közéletében való közreműködésükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, maradandót alkottak, vagy más, a köz érdekében végzett tevékenységükkel segítették Székesfehérvár szellemi és anyagi gyarapodását.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzati díjak, kitüntető címek alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 4/2014. (I.31.) önkormányzati rendeletével módosított 14/2011.(VI.10.) önkormányzati rendelet értelmében a „Schmidl Ferenc Építészeti Díj” adományozására vonatkozóan várjuk a javaslatokat.

A „Schmidl Ferenc Építészeti Díj” adományozható annak az építész tervezőnek, aki Székesfehérvár közigazgatási területén belül, 1990. után megvalósult építészeti alkotása révén hozzájárult Székesfehérvár városképének fejlődéséhez, építészeti kultúrájának előmozdításához, az épített környezet minőségének javításához. Az elismerés adományozásával elhunyt személy emléke is megtisztelhető.

 

A díjak adományozására bármely természetes vagy jogi személy - beleértve a megvalósult épület építész tervezőjét - javaslatot tehet.

 

A „Schmidl Ferenc Építészeti Díj”-ra tett javaslatnak tartalmaznia kell

- a javaslattevő nevét és elérhetőségét,

- a javasolt építész nevét és  elérhetőségét,

- a javaslat indokául szolgáló, Székesfehérváron megvalósult, 1990. után épült épület

-         leírását,

-         fényképeit,

-         megértéséhez szükséges mértékű, léptékű, építészeti tervlapjait,

-         látványterveit.

A javaslat dokumentálásának formai követelményei:

  - legfeljebb 3 db álló A3 formátumú, színes kivitelű papír nyomat kemény alátétre kasírozva vagy arra nyomtatva, valamint

  - a papír nyomatokkal megegyező tartalmú, egy példány digitális adathordozón rögzített szöveges és képi dokumentáció, Pdf formátumban.

 -  A benyújtásra kerülő javaslat csomagolásán kérjük tüntessék fel: „Schmidl Ferenc Építészeti Díj”

 

A javaslatokat 2014. május 31-ig írásban lehet benyújtani:

leadhatóak a Polgármesteri Hivatal Városház tér 1. szám alatti portáján,

- postán elküldhető Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Főépítészi Iroda  címére:

-         8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.

 

A javaslatokat az alábbi tagokból álló díjbizottság véleményezi:

-  a Magyar Építész Kamara által delegált tag,

-  a Magyar Építőművészek Szövetsége által delegált tag,

-  a Fejér Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal állami főépítésze,

-  Székesfehérvár városi főépítésze,

-  a városi főépítész által javasolt Kossuth díjas építész.

 

A „Schmidl Ferenc Építészeti Díj” átadására az Építészet Világnapja alkalmából tartott rendezvényen, október első hétfőjén kerül sor.

2014. 02.07.


 
DÖNTÉS A TELEPÜLÉSRENDEZÉSSEL ÖSSZEFÜGGŐ PARTNERSÉGI EGYEZTETÉS SZABÁLYAIRÓL

2013. AUGUSZTUS 16-i ülésén Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a 431/2013.(VIII.16.) számú határozatával elfogadta a településrendezéssel összefüggő partnerségi egyeztetés szabályait.

A 2013. január 1-ét követően induló  településrendezési eszközök megalkotására irányuló eljárások során történő egyeztetéseknél biztosítani kell a véleményező partnerek bevonását, a vélemények megfelelő dokumentálási rendszerét és az elfogadott településrendezési eszközök nyilvánosságát. 

Az elfogadott szabályzat rendelkezik a lakossággal, érdek-képviseleti, civil és gazdálkodó szervezetekkel, egyházakkal történő véleményeztetés rendjéről, amelyet a helyi sajátosságoknak megfelelően, a feladat jellegének figyelembe vételével  kell alkalmazni. 

Bővebb információk megtalálhatóak a Főépítészi Iroda ügyfélszolgálati oldalán ( www.szekesfehervar.hu),  illetve itt megtekinthetőek.

2013. 08.16.


 
TÁJÉKOZTATÓ ELŐADÁS A TELEPÜLÉSKÉPI ELJÁRÁSOKRÓL
 
2013. március 6-án 14:00 órától a Polgármesteri Hivatal Nagy Tanácstermében a Fejér Megyei Építészek Kamarája kezdeményezésére, Lantay Attila Főépítész úr szakmai tájékoztatót tartott Székesfehérvár Megyei Jogú Város  településképi eljárásairól.  Az elhangzottak összefoglalása itt megtekinthető.
2013.03.08.

 
 


Oldal küldése emailben    Oldal nyomtatása

Adóiroda

Ügyfélszolgálat

Főépítészi Iroda

Ügyintézés
   Webkamera

Belépés

Hírek