2024. Szeptember 09. Ádám, Péter

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés
 
  Sport hírek  -  2016. 01. 22. 21:15  -  Somos Zoltán, fotó: Kiss László (archiv)
Középszakasz-nyitány, hosszabbítással, győzelemmel
  
Hazai pályán, a Graz ellen kezdte az EBEL középszakaszát a Fehérvár V19. Mégpedig a lehető legjobban, hiszen már az első percben vezetett, és hamarosan meg is duplázta előnyét. Ezt követően azonban már a vendégek voltak aktívabbak, és a harmadik harmad elejére ledolgozták a hátrányt. Végül a hosszabbítás döntött, ebben Nagy Gergő révén a Volán szerezte meg a győztes gólt és a vele járó két pontot.
 
Ha a lélektani felkészülés mércéje a jó meccskezdés, akkor a Fhérvár tökéletesen felkészült a középszakaszra... Mindössze  41 másodperc telt el a Graz elleni meccsből, amikor Szirányi már vezetéshez juttatta a Volánt, és a hazaiak úgy tettek, ahogy ilyenkor kell: tovább ütötték a vasat. És szerencsére a gólokat is, a hetedik percben Sikorcin is betalált. Megvolt tehát a lélektani előny, amit a sokkal több fehérvári lövés is alátámasztott. Rajna Miklósnak is akadt védenivalója, de inkább a mieink domináltak.
Az első kiállítást csak a második harmadban ítélték a játékvzetők, az viszont azonnal grazi gólt hozott, és ebben a periódusban már egyébként is feléledt az osztrák csapat. Akadt helyzet így is a Volán előtt, de gólt lőni nem sikerült, ellenben a harmadik harmad elején kapni igen... Beach duplázott, a végjáték pedig így igazi ki-ki meccsbe torkollt. Majd pedig hosszabbításba, ami szerencsére nem tartott sokáig, mert a Volán javára megítélt embrelőnyt Nagy Gergő kihasználta. Így két bónuszpontjához újabb kettőt szerzett a Fehérvár, jól kezdve a középszakaszt. Ezzel meg is közelítette a Villachot, amely meglepetésre kikapott Ljubljanában. A Klagenfurt pedig otthon zakózott (0-4) az Innsbrucktól, vagyis már az első kör után összetömörült az alsóház mezőnye.

Fehérvár AV19 - Moser Medical Graz 99ers 3-2 (2-0, 0-1, 0-1, 1-0) hosszabbítás után.
Gl.: Szirányi, Sikorcin, Nagy G., illetve Beach 2


Adóiroda

Ügyfélszolgálat

Főépítészi Iroda

Ügyintézés
   Webkamera

Belépés

Hírek