2024. Szeptember 11. Teodóra, Jácint, Igor, Helga

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés

 Gazdaság - 2007. 02. 17.
Több mint egymilliárdos fejlesztés az Alföldi Tej székesfehérvári gyárában
Mintegy 1,2 milliárd forintból szinte teljesen átépíti székesfehérvári tejfeldolgozó üzemét a debreceni székhelyű Alföldi Tej Beszerző és Értékesítő Kft. - nyilatkozta Mélykúti Tibor, a társaság ügyvezető igazgatója. A két ütemben megvalósuló fejlesztés első ütemében a cég a tavaly szeptemberben felszámolás alá került Parmalat Hungaria Rt.-től megvásárolt üzemben elsősorban logisztikai beruházást valósít meg. A zsír- és folyadékveszteség csökkentése érdekében már átalakították a tej üzembe jutásának útvonalát, emellett új tejfölöző berendezéseket és tárolótartályokat állítanak fel, valamint új tejsilókat és kamiontöltő állomásokat építenek.
 Gazdaság - 2007. 02. 16.
A civilkapcsolatok bizottságának több módosító indítványát fogadta el a közgyűlés - Juhász László tájékoztatója
Az Ifjúsági és Civilkapcsolatok bizottságának elnöke, Juhász László tájékoztatott ma a február 15-i közgyűlésen elfogadott módosító indítványokkal kapcsolatban. A bizottsági elnök kiemelte, hogy az általa benyújtott három módosító indítványból két javaslatot elfogadott a közgyűlés: többek között 10 millióról 20 millió forintra növekszik a civil szervezetek által igénybe vehető pályázati-önrész kerete.
 Gazdaság - 2007. 02. 16.
Nagyszabású turisztikai és gazdasági projektek indításáról számolt be Székesfehérvár alpolgármestere
Elfogadott turizmus - fejlesztési tervekről és a közép-európai vásárváros projektről is tájékoztatott Viniczai Tibor alpolgármester a város február 15-i közgyűlését követően. Az alpolgármester kiemelte, hogy zöld utat kapott az a projekt, amelynek keretében a XVI. századi Székesfehérvár kicsinyített modelljét építik meg, mintegy 1,5 Ha-os részen a Vidámpark területén. A székesfehérvári vásárváros projektről már folynak az üzleti tárgyalások, a város határában közel 1000 Ha-os területre is bővíthető komplexumot kívánnak létrehozni 2 milliárd eurós beruházással.
 Gazdaság - 2007. 02. 14.
Foglalkoztatási projektek információs napját tartották Székesfehérváron
 Székesfehérvári foglalkoztatási projektek információs napját tartották ma a Hiemer ház felújított épületében. Az elmúlt években több fontos munkaerő-piaci projekt indult el Székesfehérváron uniós támogatással, amelyek közös célja, hogy segíteni tudjanak a városban lakó időseknek és fiataloknak az elhelyezkedésben. A konferenciát Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata kezdeményezte annak érdekében, hogy a a projektek között induljon meg egyfajta párbeszéd, együttműködés. Az információs napon előadást tartott Annus István, a Vállalkozói Központ Közalapítvány igazgatója is, az intézmény az elmúlt időszakban jelentős erőfeszítéseket tett a pályakezdők és a szenior korúak foglalkoztatásáért. Az információs nap egyik legfontosabb programpontja az együttműködés lehetőségeit megvitató fórum volt, ahol közös pályázatokról is szó esett a foglalkoztatás növelése érdekében.
„Munkakapcsolat” a fehérvári munkaerő-piaci szereplők között
 Gazdaság - 2007. 02. 08.
Európai Fogyasztóvédelemért Szövetség alakult fehérvári részvétellel
Megalakult az Európai Fogyasztóvédelemért Szövetség (EFeSZ), 8 országos fogyasztóvédelmi civil szervezet közreműködésével. Az EFeSZ elsődleges célja, hogy a szervezetek együttműködésével hozzájáruljon a hazai fogyasztóvédelem európai szintre emeléséhez. Fontos célnak tartják, az egymás közötti , valamint a más fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetekkel való hatékony együttműködést és azt, hogy közös álláspontjukat megfelelően tudják képviselni a hazai és külföldi, elsősorban európai uniós fórumokon. Az EFeSZ alapító tagjai között van a Székesfehérvári Fogyasztóvédelmi Egyesület is.
 Gazdaság - 2007. 01. 25.
Várhatóan már májusban működik a Grundfos székesfehérvári gyára
A tervezettnél hónapokkal korábban, már májusban megkezdődhet a termelés a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. épülőben lévő második magyarországi gyárában, Székesfehérváron. A zöldmezős beruházás révén létrejövő 25 ezer négyzetméteres üzemben 350 fős létszámmal rozsdamentes szennyvíz- és szennyezettvíz-szivattyúkat készítenek, javarészt exportra. A dán anyacég, a Grundfos A/S által tavaly magyarországi beruházásokra fordított 6,5 milliárd forintnak körülbelül egyharmadát kapta a székesfehérvári építkezés.
 Gazdaság - 2007. 01. 19.
Közös pályázat a Nemzeti Nanotechnológiai Laboratórium létrehozására
Pénteken a Városházán folytatódtak a tavaly megkezdett tárgyalások az Magyar Tudományos Akadémia vezetői – Dr. Szegő Károly főosztályvezető, Dr. Bársony István intézményigazgató, Dr. Pálinkás Gábor intézeti főigazgató – és Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere között. A cél: a helyi vállalatokkal összefogva közös pályázat benyújtása Nemzeti Nanotechnológiai Laboratórium megvalósítására az Alba Innovációs Parkban. A megbeszélésen elhangzott: mindkét fél továbbra is kiemelt prioritásként kezeli a nanotechnológiai laboratórium projektjét, mely jól kiegészítheti a más városokba tervezett nanotechnológiai intézetek kutatási profilját.
 Gazdaság - 2007. 01. 11.
Oktatási és tudományos együttműködés a város gazdaságának fejlesztéséért
A város fejlesztési programjaihoz illeszkedik az az együttműködés,  amelyet a BMF Kandó Kálmán Villamosmérnöki Főiskolai Kar Számítógéptechnikai Intézete és az Axis Consulting 2000 Kft. kötött ma Székesfehérváron. A megállapodás keretében üzleti intelligencia rendszerek fejlesztésének oktatását lehetővé tévő laboratórium jön létre a BMF Regionális Oktatási és Innovációs Központ szervezeti keretei között, amit az informatikai vállalkozás szoftver eszközökkel és ismeretek átadásával támogat. Schultz György polgármesteri kabinetigazgató és Warvasovszky Tihamér polgármester vett részt az eseményen: ismertették a résztvevőkkel az Alba Innovációs Park terveit, kiemelve, hogy felmérték a városban és a régióban működő cégek igényeit, ehhez kapcsolódik majd az oktatási rendszer: így próbálják növelni a gazdaság versenyképességét.
 Gazdaság - 2007. 01. 05.
Székesfehérvári cégek a top 500-as céglistán
 A nemrégiben közzétett top 500-as céglistán jelentős székesfehérvári cégek is szerepelnek. Fejér megyéből 27 cég került a legjobb félezer közé. A Philips Industries Magyarország KFT az előkelő 6. helyen szerepel, a Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. a 15. , míg például az Alcoa Köfém Kft a 22. helyet tudhatja magáénak. A lista 83. helyén a Denso áll, a Videoton Holding Zrt pedig a 96. a rangsorban. 120. a Visteon, míg 344.-ként a rangsorban az Albacomp Zrt szerepel, de megtalálható például az első 500 között a Cerbona Zrt. is.
 Gazdaság - 2006. 12. 29.
A 2006-os év legfontosabb gazdasági hírei
Év elején ismét a Széles birodalom része lett az Ikarus gyár, az Albacomp LCD TV gyártásba kezdett, bejelentették a Grundfos új fehérvári gyárának építését, külföldön terjeszkedik a Metallobox, az Alcoa egészség -és családbarát munkahely lett és Afrikába szállít alukerekeket, már tavasszal sejteni lehettett, de év végére vált biztossá, hogy a Stadler Székesfehérváron építi meg vonatgyárát, elkezdődött az Alba Innovációs Park megvalósítása a tudományos akadémiával közösen. A 2006-os év legfontosabb gazdasági eseményeit gyűjtöttük össze egy csokorba...


Oldal küldése emailben    Oldal nyomtatása

Adóiroda

Ügyfélszolgálat

Főépítészi Iroda

Ügyintézés
   Webkamera

Belépés

Hírek