2024. Szeptember 09. Ádám, Péter

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés

Kultúra  -  2016. 05. 16. 18:46 - A cikk KÉPGALÉRIÁT tartalmaz
A Varkocs szobor köré épített virágkompozíció kapta a legtöbb szavazatot
A közönségszavazatok alapján a Budai 66 Virág-Ajándék által virágba öltöztetett Varkocs szobor kompozíció lett az első helyezett, a második legtöbb szavazatot az Oázis virág által feldíszített Országalma, a harmadik legtöbbet pedig ugyancsak a Budai 66 Virág-Ajándék által feldíszített Ciszterci templom bejárata kapta. Hétfőn délután még mindegyik kompozíció teljes pompájában várta a belvárosba látogatókat.
Kultúra  -  2016. 05. 16. 07:30
"Ahol az Úr lelke, ott a szabadság, de ez a lélek a rend lelke, nem a káoszé"
A Szentlélek nem ismer határokat, s bár az emberiség története során különböző vallásokba, felekezetekbe tömörült, sőt a keresztény hitet is többféleképpen vallja, ez a meghatározhatatlan, csupán hasonlatokkal leírható lélek mindenütt jelen lehet, ahol keressük a kapcsolatot Istennel. Ebben a kapcsolatban nélkülözhetetlen, mégis számos kérdést vet fel ez a titok.
Kultúra  -  2016. 05. 14. 15:03 - A cikk KÉPGALÉRIÁT tartalmaz
Feltárultak a Bazilika titkai az Emlékhelyek Napján
 Szombaton városunk Nemzeti Emlékhelye is kinyitotta kapuját, hogy a látogatók jobban megismerhessék a magyar királyok egykori koronázótemplomának kincseit. Az érdeklődők megcsodálhatták a korabeli ruházatokat, a hagyományőrzők pedig különleges hangszer- és fegyverbemutatókat tartottak.
Kultúra  -  2016. 05. 14. 14:39 - A cikk KÉPGALÉRIÁT tartalmaz
A Püspöki Palotát is megnyitották a pünkösdi templomtúrán
Május 14-én a Tourinform Iroda közreműködésével fedezhették fel az érdeklődők Fehérvár szakrális kincseit. A túra során a résztvevők a belvárosi templomokat látogatták meg , melyek a barokk művészet gyöngyszemei. Kitárultak a Püspöki Palota kapui is betekintést engedve a püspökség értékeibe.
Kultúra  -  2016. 05. 14. 09:12
FEZEN 2016 - két újabb színpad kész, jövő héten jön a teljes program
A tavalyi teltház után idén tovább erősít a FEZEN: a Faithlesst, Anthraxet, Milky Chance-t és The Cultot is felvonultató dupla nagyszínpad programja után, a HammerWorld Csarnok és a sátras színpad fellépőit is bejelentették a szervezők. Fehérvár legnagyobb könnnyűzenei fesztiváljáig kereken 80-at kell még aludnunk.
Kultúra  -  2016. 05. 13. 18:07 - A cikk KÉPGALÉRIÁT tartalmaz
Pünkösdi Virágálom - virágköltemények Fehérvár belvárosában
Ünnepélyes keretek között, a Nemzeti Emlékhelyen nyitották meg pénteken délután a Pünkösdi Virágálom rendezvénysorozatot. A Gorsium Régészeti Park és Szabadtéri Kiállítás megújulásának tiszteletére a virágkötő mesterek idén az ókort idéző, pompázatos virágkompozíciókkal díszítették fel a Belváros összesen kilenc köztéri alkotását és kapuját a Nemzeti Emlékhelytől a Varkocs-szoborig.
Kultúra  -  2016. 05. 13. 16:55
Értékmentés Öreghegyen - otthonra leltek a csalai gyűjtemény megmaradt darabjai
 A jobb sorsra érdemes egykori csalai agrártörténeti gyűjtemény megmaradt darabjait időszakos bemutató keretében láthatta a közönség áprilisban. Május 13-án állandó kiállítás nyílt az Öreghegyi Közösségi Ház emeletén az értékes tárgyakból. Az emlékszobában Felsővárosból származó bútorok, berendezési tárgyak, népviseleti darabok, mezőgazdasági eszközök és háztartási használati tárgyak láthatók.
Kultúra  -  2016. 05. 13. 11:53
Gazdag programkínálattal vár mindenkit a XII. Feketehegy-Szárazréti Majális
Tánc- bemutatóval, zenei műsorokkal, bohó- celőadással, színpadi produkciókkal, illetve Szikora Róbert és az R-GO koncertjével is várják a Feketehegy-Szárazréti Majális résztvevőit. A kulturális eseménynek 2016. május 21-én, szombaton a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központ ad otthont. A jövő szombati ingyenes rendezvényre mindenkit szeretettel várnak a szervezők.
Kultúra  -  2016. 05. 13. 08:41
Mindig legyél ízumflájszig - a felsővárosi svábok története
 A felsővárosi svábokat és leszármazott- aikat a nagy gazdasági válság, a világháborúk és a kommunizmus ugyan megnyomorította, de lelkileg még a legnagyobb bajban sem törtek meg. A most induló sorozatunkban az 1800-as évek közepétől egészen a huszadik század közepéig mutatjuk be ezt a különleges, kívülálló szemek elől zárt világot.
Kultúra  -  2016. 05. 12. 18:54 - A cikk KÉPGALÉRIÁT tartalmaz
Schwäbisch Gmündben gazdagította a magyar népzene hírnevét a Bakony Népzenei Együttes
Az elmúlt hétvégén Schwäbisch Gmünd, Székesfehérvár németországi testvérvárosa "Partner- városok Piaca" elnevezéssel kulturális programokkal egybekötött vásárt rendezett. Baden- Württemberg tartomány települése Fehérvár küldöttsége mellett a franciaországi Antibes-ből és az olaszországi Faenza-ból érkező csoportokat látott vendégül.


Oldal küldése emailben    Oldal nyomtatása

Adóiroda

Ügyfélszolgálat

Főépítészi Iroda

Ügyintézés
   Webkamera

Belépés

Hírek