Sport hírek
-
2014. 11. 13. 14:42
|
ARAK Utánpótlás Akadémia - a szövetség is elismerte a Fehérváron folyó munkát |
A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége felvette a Nemzeti Atlétikai Akadémia tagjai közé az Alba Regia Atlétikai Klub Utánpótlás Akadémiáját. A szombathelyi szakműhelyt követően a fehérvári egyesületé Magyarországon a második bejegyzett atlétikai akadémia. A jégkorong és a kosárlabda után az atlétikai a harmadik akadémia a városban. |
|
Sport hírek
-
2014. 11. 12. 12:01
|
Bajnoki cím a Magyar Aerobik Kupa döntőjében |
November 9-én, Budapesten szervezték meg a Magyar Aerobik Kupa Döntőjét, ahova a három-fordulós országos bajnokság összesített eredményei alapján az ország első hat egyesülete képviselhette magát. A fehérvári Futura SE versenyzői remekül teljesítettek a fordulókon, így több kategóriában és korcsoportban is bekerültek a döntőbe. A Futura SE aerobik szakosztályára idén már nem vár több verseny, innentől a 2015-ös koreográfiák kialakításán dolgoznak majd. |
|
Sport hírek
-
2014. 11. 12. 09:41
|
Világkupán szerepelnek a Főnix táncosai |
Töretlenül fejlődik, egyre nagyobb létszámú az utánpótlás- bázisa és egyre eredmé- nyesebbek formációi a különböző megmérettetéseken a Főnix Rock and Roll Sporttánc Egyesületnek. A klub mérföldkőhöz ért: az őszi versenydömping közepén a Dragon Girls junior nagyformáció tagjai egy lengyelországi világkupa-viadalon képviselhetik egyesületük mellett a magyar színeket is. Benedek Dóra tanítványai Zielona Gorában szerepelnek e hét végén, november 15-én, szombaton. |
|
Sport hírek
-
2014. 11. 11. 19:58
|
Döntetlent játszott a Videoton a Ligakupában |
A Vasas vendégeként lépett pályára a Videoton a Ligakupa ötödik fordulójában. Joan Carillo együttese egy öngólnak köszönhetően hamar hátrányba került, de a második félidőben sikerült egyenlítenie az NBII-ben a feljutásért küzdő fővárosi gárda otthonában, nyerni azonban ezúttal nem sikerült.
Vasas–Videoton 1–1 (1-0) |
|
Sport hírek
-
2014. 11. 11. 18:18
|
Újra jótékonysági ruhagyűjtést szervez a Fehérvár AV19 |
A Fehérvár AV19 és az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia idén is elindítja szokásos év végi gyűjtését a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézményei (Polgárdi- Tekerespuszta) javára. Elsősorban nyári és téli ruhanemű és lábbeli felajánlásokat várnak felnőttek számára, de az intézményeknek nagy szükségük van egyéb használati javakra is (ágyneműkre, törölközőkre). A karácsonyi ünnepekre örömmel fogadnak gyümölcs-, illetve édesség-felajánlásokat is. |
|
Sport hírek
-
2014. 11. 11. 12:13
|
Kosarasok látogatása a Kossuth Lajos Általános Iskolában |
Rendhagyó testnevelésórán vettek részt kedd délelőtt a Kossuth iskola diákjai, hiszen ezúttal nem a tanároktól, hanem spotolóktól leshették el a kosárlabda apró mesterfogásait. A TLI-Alba Fehérvár játékosai közül Supola Zoltán, Csorvási Milán és Milan Kusonics jelent meg az órán, ahol dobóverseny majd egymás elleni játék volt a program. |
|
Sport hírek
-
2014. 11. 11. 10:22
|
Szurkolói információk a Vasas - Videoton FC keddi Ligakupa mérkőzésre |
Kedden kora este, 18 órától a Videoton FC együttese a Vasas vendégeként lép pályára a Ligakupa 5. fordulójában. A fehérvári drukkerek a vendégszektorban foglalhatnak helyet, az Illovszky Stadion kapui két órával a kezdés előtt, 16 órakor nyitnak. A találkozót ingyenesen lehet megtekinteni kedden este. A Videoton FC négy fordulót követően 9 pontjával magabiztosan vezeti a Ligakupa E csoportját, míg a Vasas a harmadik helyen áll 6 ponttal. |
|
Sport hírek
-
2014. 11. 11. 07:08
|
Elkezdődött a Városi Alba Liga Junior kispályás foci diákolimpiai bajnokság |
Hétfőn délután tartották a 2014/2015. tanév Székesfehérvár Városi Alba Liga Junior IV. korcsoportos Fiú Futsal kispályás foci diákolimpiai bajnokság ünnepélyes megnyitóját a Sóstói Stadion fedett műfüves csarnokában. Ezt követően a kiírt korosztályoknak már két csoportban is elkezdődtek az új tanév küzdelmei. Legközelebb november 12-én, szerdán és 17-én, hétfőn folytatódnak a további összecsapások. |
|
Sport hírek
-
2014. 11. 10. 17:56
|
Elfogadta Marcel Tenter lemondását a TLI-Alba Fehérvár vezetése |
A Kaposvártól elszenvedett súlyos hazai vereség után, "azon melegében" bejelentette lemondását a TLI-Alba Fehérvár vezetőedzője. Marcel Tenter azóta aludt kettőt a döntésre, de nem változtatta meg, mert úgy látta, a játékosok nem tudják megvalósítani, amit kért tőlük. A klubvezetés elfogadta a lemondást és megkezdte az új edző keresését, egyben ideiglenesen megvonta a játékosok fizetésének 15 százalékát. A következő két meccset meg kell nyerniük ahhoz, hogy megkapják ezt a pénzt. |
|
|